2011. július 21., 09:012011. július 21., 09:01
Emlékszem arra is, amikor életemben először ígérték meg a szüleim, hogy másnap strandra megyünk: reggel hatkor már talpon voltam, és alig bírtam kivárni, hogy végre induljunk. A forró napok legnagyobb részét az udvaron töltöttem a kis gumimedencémben, amit a nagynénémtől kaptam – jobb szolgálatot nem is tehetett volna, bár anyám mai napig esküszik rá, hogy estefelé már lila volt az ajkam, mégis csak fagylaltok meg mindenféle finomság kilátásba helyezésével lehetett engem kiimádkozni az arasznyi vízből.
Valamiféle vajformátumú fagyit is lehetett kapni, íze sok nem volt, boldogult nagyanyám viszont csakis parfénak hívta, amikor engem elszalajtott utána, és az elegáns – számomra egyébként teljesen érthetetlen – névnek megfelelően, tányérba kitéve, kiskanállal is kellett enni, nemcsak amolyan hűbelebalázs módjára. Hát ilyesmit jelentettek nekem akkor a nyarak, meg majonézes padlizsánkrémet, ismertebb nevén vinettát, családi vacsorákat az udvaron – paprika, paradicsom, zöldhagyma –, dinnyét, főtt kukoricát és végeláthatatlan szabadságot. Persze csak visszagondolva hangzik az egész ilyen idillinek – a világ összes gyerekéhez hasonlóan ugyanis én is meg voltam győződve róla, hogy az igazi szabad élet a felnőtteké.
Csak azt nem értem, hogy akkor most miért nem pancsolok egy gumimedencében egész nap, miért rázom az öklöm a napra hőségben, miért kenegetem a ruhából kilátszó testrészeimet napvédő krémmel, és hogy lehet az, hogy a legszebb strandidőben viharért imádkozom, hogy ne legyek kénytelen a négy fal között izzadva dolgozni. Hogy miért nem a lázas izgalom és a pancsolás jut eszembe a strandolástól, hanem a leégés és a mindenféle gombás fertőzések, a fagyiról a fenékállomány növekedése, a paprikáról-paradicsomról a piacra menési kötelezettség. Talán nem ártana kicsit felfrissíteni az emlékezőtehetségemet, nehogy majdan a saját gyerekem az utóbb felsoroltakat tanulja el tőlem, és néhány árnyalattal fakóbbnak lássa a kánikulai világot, mint a koránál fogva kellene.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!