Hirdetés

Huszonöt év

Huszonöt évvel ezelőtt Temesváron az emberek élőláncot alkotva védték a nacionálkommunista rezsim ellen felszólaló Tőkés Lászlót a rendszer pribékjeitől.

Balogh Levente

2014. december 15., 19:542014. december 15., 19:54

Néhány nap múlva megdőlt a diktátor hatalma, és egy ideig úgy tűnt, véget érhet az államilag szított etnikai gyűlölködés időszaka.

Akkor valószínűleg kevesen gondolták, hogy negyed század múlva még mindig ott tartunk majd, hogy a legnagyobb kormánypárt politikusai a Szekuritáté igyekezetét megszégyenítő elánnal üldözik továbbra is Tőkést azzal a szándékkal, hogy elérjék a forradalom kirobbanásában játszott szerepéért kapott állami kitüntetése visszavonását, és ezzel elvitassák a rendszerváltás megvalósításában meglevő érdemeit.

Vagy hogy már a temesvári városvezetők is beállnak ebbe a sorba, és meg sem hívják a jubileumi rendezvényekre. Arról nem is beszélve, hogy a bukaresti kormány helytartói azt tartják legfontosabb feladatuknak, hogy a magyar himnusz éneklése miatt rójanak ki bírságot.

Minderre csupán részben szolgál magyarázattal, hogy jelenleg is a magát immár szociáldemokratának nevező kommunista utódpárt van hatalmon. Persze ez csak megkönnyíti a számára a Ceauşescu-érában alkalmazott gyakorlat felelevenítését, azt, hogy az ország problémáiról a soviniszta indulatok szításával terelje el a figyelmet. Ez azonban nem csupán a szociáldemokraták privilégiuma: tapasztalhattuk már, hogy a román pártok többsége hajlamos ugyanerre. A helyzet tehát huszonöt év elteltével nem túl derűs.

Némi optimizmusra talán csak az ad okot, hogy a polgárok bebizonyították: az eddigihez képest más stílusú politizálást igényelnek, amikor az államfőválasztáson elsöprő többségben voksoltak az outsidernek számító, ráadásul kisebbségi jelöltre. A kérdés most az, mennyire lesz képes az új államfő megfelelni az elvárásoknak, és hogy milyen mértékben sikerül az 1989-ben hatalmukat átmentő erőknek, illetve tanítványaiknak a mostani „fülkeforradalmat” is eltéríteniük.

Ha sikerrel járnának, az tragikus lenne, hiszen az könnyen újabb – legalább huszonöt éves – kínlódásra, meghosszabbított „átmenetre,” mesterségesen szított konfliktusokra ítélné az országot és annak polgárait – nemzetiségtől függetlenül.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés