2010. május 26., 11:412010. május 26., 11:41
Az anakronizmus dolgában tulajdonképpen igazat is adhatunk Ion Iliescunak. A törvény ugyanis erősen megkésett. Az 1990 márciusában megszövegezett temesvári kiáltvány három törvényhozási ciklusra tiltotta volna el a közszerepléstől a kommunista nómenklatúra tagjait.
Ha a kiáltvány 8. pontját már 1990-ben alkalmazzák, immár tíz éve visszatérhettek volna a politikába az egykori pártaktivisták, szekus tisztek. A politikai életből való eltávolításuknak akkor lett volna igazán értelme, ha ezzel megakadályozható lett volna, hogy az új rendszer alapjait is ők tegyék le, ők fölözzék le a privatizációt. Ha már sikerrel mentették át a diktatúra idején szerzett politikai tőkét a gazdaságba, valóban okafogyottnak tűnik a közélettől való eltiltásuk. A húsz év késéssel érkezett törvény olyan, mint a több napot késő gyorsvonat. Akik vártak rá, elutaztak már. Persze, így is lesz egy-két felszálló, így sem teljesen haszontalan végigfuttatni a szerelvényt az útvonalon. A lusztrációs törvényt sem fölösleges megalkotni, csak a késése miatt immár minimális lesz a hatása.
Az alapkérdés lényegét talán mégis az adja meg, hogy miként tekintünk a kommunista diktatúrára. A megbocsátó viszonyulást elősegítik a jelenkori szociális nehézségek. Az elkobzott vagyon, a deportált elit, az üres kirakatok, a félelem emlékét ma kissé elhomályosítja annak a ténynek a felidézése, hogy akkor azért mégiscsak volt mindenkinek munkája. A munkanélküliség – ahogy a viccben szerepel – a vállalaton belül valósult meg.
Ha abból indulunk ki azonban, hogy a kommunista diktatúrák cseppel sem voltak kíméletesebbek, mint a fasizmus, és áldozataik száma sem csekélyebb, kínálja magát a válasz: nincs mit keresnie a közéletben annak, aki szem volt a láncban, aki kiszolgálta, fenntartotta a gyilkos rendszert. A fasizmus kérdésében ez evidencia. Talán az is a kommunista tudattorzításnak a következménye, hogy csak most szerveződött parlamenti többség e gondolat mellé.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok