2010. március 15., 10:152010. március 15., 10:15
Aztán miután megbizonyosodtam róla, hogy igenis, valóban középiskoláskori osztálytársam a küldője, a második gondolatom az lett: ááá, nem lehet igaz, biztos Pali barátom kicsit becsípett, amiatt „hadovál” összevissza nekem. „Igazán?! Na és, hogy történt?” – kérdeztem, mire a gyors válasz így hangzott: „Három és fél kilós fiút szült a menyecském.”
„Hűha, még menyecskéje is van...” – morfondíroztam magamban, és eldöntöttem: nagyon fáradt vagyok, valamit folyamatosan félreértek, hiszen egyidősek vagyunk, honnan neki menyecske, meg unoka!? Meg egyébként is nem olyan régen volt, amikor nagy előszeretettel együtt tekeregtünk Ilus néni románóráiról, és titokban cigarettázgattunk a Micsurin nevű iskolakertben. Illetve az is alig néhány éve történt, amikor Pali a szilenciumteremben a fél osztálynak magyarázta a deriválási képleteket, amiket egyedül csak ő értett az egész osztályból. S az sem történt olyan régen, amikor diákként sorfalat álltunk a tízéves érettségi találkozóra érkező véndiákoknak, és azon kuncogtunk, talán éppen Palival: „milyen öregek” a húszas éveik végén járók.
Hát ezeken morfondíroztam miközben Pali már képet is küldött az új családtagról. Aztán a kisember békés kis arcocskáját szemlélve, visszatértem a jelenbe, és számolni kezdtem. Hogy is van ez? Palinak a fia – ha jól emlékszem – egyidős az én fiammal. Igen, úgy kell lennie, hiszen ezt még a tízéves érettségi találkozónkkor tisztáztuk. Tehát mindkét fiú 27 éves... Aztán eszembe jutott az is, hogy ennyi idős koromban nekem hatéves fiam, Palinak pedig már két gyereke volt.
„Hűha! Ezek szerint a kedves, régi osztálytársam nem csípett be, és nem is beszél összevissza, hiszen a számítások szerint is lehet unokája” – morfondíroztam tovább, miközben már pironkodtam, hogy még nem is gratuláltam Palinak. „Gratulálok!” – írtam gyorsan az üzenetet, nehogy a merengésben megfeledkezzek a legfontosabbról. Aztán miután kimerítettük a „kinek a gyerekei hol, mivel foglalkoznak” témát, áttértünk a „hogy eltelt az idő” kezdetűre, és arra, hogy hamarosan a harmincéves érettségi találkozónkra kell készülődnünk.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.