2012. január 25., 09:562012. január 25., 09:56
Én csak azt tudom biztosan, miért nem vagyok én az utcán, holott személyes tapasztalatom a közösségi érzés, a tömegbe tartozás, az egyet akarás, a beleszólás, a sorsfordítás adrenalinpumpája. És én sem szeretem, ami történik, és azokat sem akik mozgatják, és azt sem, hogy arrogánsak, és ránk se bagóznak, és öntelten pöffeszkednek, vagy szemünkbe hazudnak, és hogy mindig mi húzzuk a rövidebbet, majd ők mindig megmagyarázzák, hogy végeredményben csakis és kizárólag a mi érdekünkben történt. De valahogy már abból is nagyon elegem van, hogy annyira beszűkültek a lehetőségeim, hogy már az sincs miért, csak ami ellen. Utoljára igazán és remegő hittel, könyvvel és gyertyával a magyar egyetemért, meggyőződéssel talán az 1996-os választás előtt a demokratikus konvencióért. Én csak azt tudom, hogy tényleg nem félek, és tényleg nem pénzel a kormány. Azt is tudom, hogy csak akkor pofázhatok nyugodt lélekkel, ha nem a pálya széléről teszem. És most mégis úgy érzem, oldják meg nélkülem, az én bőrömre megy ugyanúgy, de mégis most ez alkalommal a tőlem féltékenyen féltett ország sorsát döntsék el nélkülem. Vagy legalább próbáljanak meggyőzni, hogy reméljem, higgyem el: jobb lesz. Hogy a bosszú elégtételén, a megmutattuk nekik, hogy velünk csak három és fél évig packázhattak, egy perccel sem tovább üzenetén túl jó lesz nekem az előre hozott választás, attól jobban élek, nagyobb biztonságban érzem magam és a jövőt, vagy magyarként teljesebb jogú polgára leszek ennek a kényszerországnak. Azért mégis fontolgatom, hogy tüntessünk, már csak azért, hogy demokráciából gyakorlatban adhassak leckét Zsófinak, akit elbűvöl, hogy forrong az ország, hangosan fütyülnek a főtéren, csak az én magyarázataim nem győzik meg maradéktalanul, talán azért mert nincs bennük elég erő. Végül az őrkői romák mentették meg a helyzetet, akik azért vonultak utcára, hogy hagyják őket szekérrel közlekedni a városban, és ne zaklassák, amikor kukáznak. Ez az ötévesnek is tiszta és világos. Én leginkább azzal a roma tüntetővel tudtam azonosulni, aki néma alázattal fordítva emelte magasba a tiltakozótábláját, megmutatva az egész világnak annak a hófehér hátsó felét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok