2013. január 15., 20:212013. január 15., 20:21
Egyetlen intézményre számíthatok immár évek óta rendíthetetlenül, mégpedig a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóságra: nekik köszönhetően minden januárban tudom, hogy hidegben jól fel kell öltözni.
Amint beköszönt az influenza- és náthaszezon, ez a méltatlanul kevéssé ismert kormányzati intézmény hűségesen elküldi publikálásra részletesen kidolgozott és pontokba szedett atyai jó tanácsait. Tudták például, hogy amikor olyan hideg van kint, hogy az embernek fázik a nyaka, sálat kell kötni? Sőt, ami azt illeti, mindig az évszaknak és a kinti hőmérsékletnek megfelelően kell felöltözni (ezt vastag betűs szedéssel hangsúlyozza is a közlemény).
Nem szabad ugyanakkor se fizikailag, se intellektuálisan túlerőltetni magunkat – bár ez utóbbinak nem tudom, mi köze lehet a náthához és a hideghez, de felhívom a nyájas olvasó figyelmét, mennyire jól jöhet ez kifogásként a főnökkel szemben, amikor –10 fokos kinti hőmérséklet mellett nem átall pluszmunkát ránk bízni. Emellett sokat és jól kell aludni, rendszeresen végezni könnyű testmozgást, kerülni kell a túlzott alkohol- és koffeinfogyasztást, illetve a cukros-szénsavas üdítőket, például a kólát – mondjuk ezeket sem látom kifejezetten téli tanácsoknak, de persze, ami nyáron egészségtelen, az télen is az.
Az sem értéktelen tanács, hogy gyakran mossunk kezet, bár ezt már az óvó néni is elmondta párszor annak idején, de ismétlés a tudás anyja ugyebár. Azt, hogy influenzaszezonban kerüljük a zsúfolt helyeket, például tömegközlekedési eszközöket, unalmas konferenciákat, vagy egyáltalán ne is menjünk emberek közé, a magam részéről szívesen betartanám novembertől márciusig. Az igazgatóság szó szerinti fordításban egyenesen „önelzárást” (autoizolare) javasol, amennyiben köhögünk, fáj a torkunk vagy folyik az orrunk – ej, ha ezt anyámnak mindig az orra alá dörgölhettem volna, mikor kétoldali iskolaundor folytán nem akaródzott reggel felkelnem!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.