Hirdetés

Hitelesség

Nehéz lenne nem észrevenni, milyen számítás vezérelte az RMDSZ-t, amikor támogatta a polgármester-választások egyfordulóssá tételét. Az elgondolás végső soron nem rossz. Több olyan település is van Erdélyben és a Partiumban, ahol az eddigi, kétfordulós rendszerben a román szavazatok megoszlása miatt az első körben a magyar jelölt végzett az élen, de a második fordulóban a románok már egységesen az első fordulóban legtöbb voksot kapott román jelöltre szavaztak, így a magyarok elbukták a voksolást.

Balogh Levente

2011. január 25., 10:062011. január 25., 10:06

Az új változat szerint azáltal, hogy a szavazás egyfordulósra rövidül, megnő az esély arra, hogy az eddiginél több települést irányítson magyar polgármester. (A két nagy párt, a PDL és a PSD arra számít, hogy a hagyományosan hozzájuk húzó vidékeken nagyszámú szimpatizánsuk már az első körben mandátumhoz juttatja jelöltjüket). Csakhogy.

A román pártok sem ostobák, és tudják jól, mire megy ki a játék. A magyar jelölt győzelme „kivédhető” azzal, ha etnikai síkra terelik a választást, és már az első fordulóban közös jelöltet indítanak. Láthattuk 2008-ban Marosvásárhelyen, hogy ez mennyire eredményes lehet: Dorin Florea már az első fordulóban a szavazatok 52 százalékával nyert, mert a PDL mellé a PSD és a PRM is beállt, csak hogy ne Borbély László győzzön. A szavazatok etnikai síkra terelése tehát vissza is üthet a magyar közösségre. Nem elhanyagolható szempont ugyanakkor a hitelesség sem. Előfordult az is, hogy a magyar jelölt nem nyerte el minden magyar szavazópolgár támogatását – olyanok is voltak, akik inkább a román jelöltre szavaztak. A magyar jelöltet ugyanis nem tartották eléggé hitelesnek, megbízhatónak  Ez történt például Nagyváradon, de vélhetően Marosvásárhelyen is voltak olyan magyar polgárok, akik inkább Floreára szavaztak, mert még őt is hitelesebbnek tartották magyar ellenfelénél.

Ellenpélda is van: Szatmárnémetiben és Zsombolyán a magyar jelölt bizonyult hitelesebbnek, olyannyira, hogy a románok nagy része is rájuk szavazott – és végül győztek. A tanulság tehát az: ma már nem feltétlenül elég, ha a párt kiszemel valakit, és kikiáltja őt a helyi magyarság/románság jelöltjének. Ha az emberek nem érzik, hogy valóban őket képviselné, ha úgy vélik, csupán szűk klikkérdekeket testesít meg, akkor – etnikumtól függetlenül – a hitelesebb jelöltnek szavaznak bizalmat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés