Balogh Levente

Balogh Levente

Helyzetbe kerülhet az RMDSZ

2018. május 28., 23:022018. május 28., 23:12

2018. május 28., 23:022018. május 28., 23:12

Jelentősen átalakulhat a román belpolitikai paletta, miután a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) több képviselője is úgy döntött, hogy hátat fordít a pártnak, és átlép a PSD-t korábban irányító volt miniszterelnök, Victor Ponta Pro Románia nevű pártjába.

Máris ott tartunk, hogy kétségessé vált a kormánytöbbség, ami azt jelzi, hogy a megingathatatlannak tűnő PSD-ben óriási belső feszültség lappang.

Egy sikeres, magabiztos többséggel kormányzó pártban ugyanis nem túl gyakran fordul elő, hogy politikusainak egy része lemondjon a kormánypárti képviselői státus jelentette előnyökről, és inkább vállalja a „sanyarú" ellenzéki létet. Az, hogy Ponta eddig alig létezőként kategorizálható pártocskája ilyen vonzó tud lenni, annak a jele, hogy egyre többen vonják kétségbe Liviu Drganea pártelnök alkalmasságát a párt és az ország irányítására – afelől ugyanis kevés kétség lehet, hogy nem ő tölti be ténylegesen a miniszterelnöki tisztséget, és nem ő jelöli ki a kormány által követendő fő politikai és gazdasági irányvonalat. Persze ez eddig is így volt, de az eddig a miniszterelnöki tisztségtől az ellene választási csalás miatt született jogerős elmarasztaló ítélet nyomná eleső Dragnea bábjaként a kormányfői tisztségbe kinevezett politikusok még viszonylag vállalhatóak voltak, a kormány élére legutóbb beejtőernyőzött Viorica Dăncilă viszont már a PSD-sek jelentős számára is vállalhatatlan.
Mint ahogy vállalhatatlanok a kormány kapkodó, mélységesen populista, és a pénzügyi realitásokat következetesen figyelmen kívül hagyó gazdasági tervei is.

A kérdés most az, mennyire lesz képes Dragnea minimalizálni a veszteséget, illetve hogy a párton belül meg tud-e erősödni egy olyan szárny, amely a még nagyobb veszteségek megelőlegezése érdekében a siker reményében próbálhatja meg kicsavarni a kormányrudat a PSD-t a szakadék felé vezető pártelnök kezéből.

Minden esetre a Ponta-féle „frakció" megjelenése a képviselőházban új helyzetet teremt, amelyben minden olyan erő felértékelődik, amely képes biztosítani a kormányoldal többségét. A kisebbségi frakció támogatása nagyjából biztosnak tekinthető, hiszen eddig is az volt a gyakorlat, hogy amíg úgy értékelték, hogy jelentősebb arcvesztés nélkül támogathatják a kormányoldalt, ezt meg is tették.
Komolyabb tényezővé válhat az RMDSZ is, amelyet az ALDE megjelenése kibillentett a mérleg nyelve szerepkörből, de most, a Ponta-párt megizmosodásával ismét csak helyzetbe kerülhet. A magyar párt már eddig is együttműködési megállapodás alapján támogatta a koalíciót, annak ellenére, hogy az – ahogy Kelemen Hunor elnök fogalmazott - „szájba verte" az RMDSZ-t, amikor nem volt hajlandó a magyarok számára fontos jogszabályokat felvállalni.

Ennek az együttműködésnek most nagyobb lehet a tétje, és talán jobban meg lehet kérni a további támogatás árát.

A kérdés csupán az, mit lehet kicsikarni a többség biztosítása fejében a magyar közösség számára a centenáriumi év által felerősített mélyromán hangulatban. Na és persze az, hogy meddig érdemes, meddig lehet a dilettantizmus és a parttalan populizmus jelképévé vált Dragnea- Dăncilă -féle politikát támogatni anélkül, hogy esetleges zajos bukásuk maradék hitelétől is megfossza és magával rántsa az RMDSZ-t is.

korábban írtuk

Kétségessé vált a PSD–ALDE többsége Ponta pártja miatt – Nem lép kormányra az RMDSZ
Kétségessé vált a PSD–ALDE többsége Ponta pártja miatt – Nem lép kormányra az RMDSZ

Miközben hétfőn Ioana Petrescu volt pénzügyminiszter is bejelentette, hogy csatlakozik a Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök vezette Pro Románia párthoz, a bukaresti média szerint a PSD–ALDE koalíció elveszítette képviselőházi többségét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.