Hirdetés

Héják és galambok

Hatalmasat tévedtek, akik azt hitték: Traian Băsescu cotroceni-i bársonyszékében békésen hátradőlve fogja végignézni, amint a kedvenc pártja alkotta kormánykoalíció lassan, de biztosan „kicsinálja” magát a 2012-es választásokig, és a már most ötven százalék fölötti népszerűségnek örvendő balliberális tábor ölébe pottyantja a hatalmat.

Rostás Szabolcs

2011. február 16., 10:202011. február 16., 10:20

Dehogyis: közel két évtizedes pályafutása során törzskönyvezetté vált „politikai állatként” az államfő mindenkinél jobban tudja, miként kell kikecmeregni a vesztesnek tűnő helyzetekből. A teljesen fantáziátlan és erőtlen Emil Bockal ellentétben most is belátta, hogy jelenlegi felállásában a kormány és a Demokrata-Liberális Párt egyaránt a vesztébe rohan, eljött hát az ideje a radikális váltásnak, azaz egy új, pártoktól látszólag független miniszterelnöknek és a PDL-n belüli erőviszonyok tisztázásának. A jelek szerint utóbbi tűnik keményebb diónak, a demokraták „héjái” – Vasile Blaga, Radu Berceanu és Adriean Videanu – ugyanis meglehetősen húzódoznak attól, hogy nagyobb hatalmat, beleszólást engedjenek a párt élén a Băsescu által „röptetett galamboknak”, például Sever Voinescunak, Monica Macovei volt igazságügy-miniszternek vagy Teodor Baconschi külügyminiszternek. Az alelnöki posztért bejelentkező utóbbinak Berceanu eredeti hasonlattal élve szemére is vetette: hogyan is képzeli, hogy megpályázza a galambászegyesület vezetői posztját, amikor a hím madarakat sem tudja megkülönböztetni a tojóktól? Nem tudjuk, Berceanu valóban jártas-e a galambtenyésztésben, de ha nem, megsúgjuk neki: amikor egy állomány silány eredményeket produkál, óhatatlanná válik a vérfrissítés, az új, jobb teljesítményt ígérő egyedek bevonása. Ennek megspórolása esetén a tenyésztő sohasem fogja felvenni a versenyt a konkurenciával – és mindez hatványozottan érvényes a politikai pártokra is. Băsescu korábban kétszer is sikerrel alkalmazta ezt a módszert – amikor félreállította a párt éléről Petre Romant, majd pedig Theodor Stolojan helyett indult a 2004-es államfőválasztáson –, és befolyását ismerve nincs okunk kételkedni abban, hogy számításai ne jönnének be ismét. Annál is inkább, mivel a demokraták „politikushéjáit” ugyanvalóst megtépázták az elmúlt évek politikai eseményei, és a megszorítások miatt elégedetlen társadalom szívesebben ad hitelt a makulátlanabb galamboknak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés