2012. május 30., 09:172012. május 30., 09:17
Ma már más a helyzet: a magyar–román és a magyar–magyar törésvonalak mentén egyaránt dúló marosvásárhelyi kampányháború immár oda fajult, hogy a józan eszű polgárok hátat fordítanak a legtöbb esetben érthetetlen, sokszor gusztustalan, néhol megalázó csetepatéknak, és akár elmennek szavazni, akár nem, csak azt várják, hogy legyen vége már.
Nem véletlen, hogy az önmagát mesterségesen duzzasztó hecckampány hazazavarja a tisztességes versenyre befizetett közönséget, ugyanakkor egyre szimpatikusabbá válik a balhévadászok és a botrányhősök számára, és persze kiváló alkalmat ad a szélsőséges megnyilvánulások térnyerésére. A vásárhelyi Avram Iancu-emlékház tetőterébe dobott benzinespalackok jól irányítottak: nagyobbat nem is robbanhattak volna, mint abban a feszült légkörben, amelyet az új román balliberális kormány kisebbségellenes intézkedései generálnak.
És mit ad isten: persze pont abban a városban, amelynek közelmúltja is súlyos etnikai konfliktusoktól terhes, és persze pont annak a történelmi személyiségnek az emlékházában, aki a régmúlt idők ellenségeskedéseinek egyik jelképe. A rendőrség minden bizonnyal nagy erőket bevetve nyomoz. Eddig nem derült fény a tettesek kilétére, de ha beigazolódik a sokak által erőteljesen sugallt forgatókönyv, és kiderül, hogy az elkövetők magyarok, számunkra nem marad más, mint azonnal elítélni a történteket és a fejünket fogva szégyenkezni, ugyanúgy, mint tavaly márciusban, a hírhedt Avram Iancu-bábu akasztásakor.
A másik lehetséges variáció a diverziókeltés, arra azonban mérget lehet venni, hogy ha be is bizonyosodik, ezt a hatóság nem fogja az orrunkra kötni. Ez esetben pedig nem lesz más dolgunk, mint tüntetőleg továbbra is a hátunkat mutatni az ingyencirkusznak.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.