Nyilván sötéten látják a helyzetüket az állami kórházak orvosai, miután a legfelsõbb bíróság döntése nyomán nem fogadhatnak el hálapénzt. Valljuk be, a gyógyítók betegekhez való viszonyulása nagyon sok esetben már régóta – hálapénzestõl – köszönõ viszonyban sincs a hippokratészi esküvel.
2015. augusztus 12., 20:062015. augusztus 12., 20:06
Most viszont a sajtóban megszólaló orvosok mondhatni fenyegetõzésnek is tekinthetõ nyilatkozatai nyomán szinte biztosra vehetõ: talán még az eddiginél is rosszabbra számíthat az egészségügy packázásainak kitett páciens, és a rendszer amúgy is ingatag váza recsegni-ropogni látszik. Orvos és beteg egymásrautaltsága árnyaltábbá, feszültebbé válik.
Eddig utóbbi abban bízhatott, hogy ha a zsebébe nyúl, talán emberibb bánásmódot, biztosabb gyógyulást remélhet. Ettõl kezdve viszont a gyógyításra felesküdött, közalkalmazottaknak számító orvosok – akiknek természetesen nem emelik meg a bérét – azt hangoztatják: a döntés még kilátástalanabbá teszi elkeserítõ helyzetüket, még szélesebbre tárja az elvándorlók elõtt a kifelé vezetõ út kapuját, és már a pályaválasztásban befolyásolhatja a fiatalokat, elriasztván õket a legéletbevágóbb fontosságú szakmától, amelynek emiatt romlik a becsülete.
Arról senkit sem kell meggyõzni, hogy a gyógyítói hivatás életbevágóan lényeges, aminthogy az is évtizedek óta nyilvánvaló, hogy az orvosok munkáját távolról sem méltányolja megfelelõképpen a rendszer. Így jogosan nehezményezi az orvos, hogy – tegyük hozzá: akárcsak a tanárnak vagy más közalkalmazottnak – kevés a fizetése, viszont az is kétségtelen, hogy a csúszópénz elfogadása – azontúl, hogy törvénytelen – morálisan is kifogásolható.
Ha a páciens – akirõl nem szabad elfelejteni, hogy fizeti az egészségügyi biztosítást – a rendszer polipkarjai közé kerül, fizikailag és lelkileg is teljes mértékben ki lesz szolgáltatva orvosainak. De ezenkívül anyagilag is legyen a lekötelezettjük? Ördögi kör, hogy a korrupcióval átitatott romániai társadalomban magától értetõdõen csúszópénz jár a hivatalnoknak, rendõrnek, kapusnak, nem beszélve az asszisztensrõl, ápolóról és persze az orvosról.
A törvény szerint viszont a tanár, a rendõr, a közigazgatási alkalmazott nem fogadhat el hálapénzt, az orvosok pedig háborognak, hogy nekik márpedig járna. Miért lennének éppen a hippokratészi esküt letett, felkent gyógyítók kivételezettek? „Minden erõmmel arra törekszem, hogy megõrizzem az orvosi hivatás tisztaságát” – szól a Krisztus elõtti negyedik században élõ görög orvos esküje, amit ma is elmondanak a végzõs orvostanhallgatók az egyetemi ballagáson.
Hol marad vajon a hivatás tisztasága, ha a gyógyító, aki törvény szerint nem kaphat hálapénzt, azt mondja, hogy így nem fog tudni gyógyítani, hogy emiatt összeomlik az egész egészségügyi rendszer, és hogy romlik a szakma becsülete? Vajon az orvos becsülete csak úgy maradhat makulátlan, ha hálapénzt kap?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!