Ha foci Eb, akkor magyarok

Aztán valahogy „kiszerettem” a németekből. Részben azért, mert már nem találtam annyira szimpatikusnak a játékukat – erre pedig rátett egy lapáttal, amikor elkezdték beemelni a divatos, szélsőséges ideológiákat, a woke-izmust a sportba, és gyakorlatilag a provokáció szándékával akarták alkalmazni a stadionokban az LMBTQ-satöbbi népszerűsítését. Kiemelten a magyar válogatott ellen.

Merthogy a másik ok, amiért már évek óta hidegen hagy a Nationalelf szereplése – sőt egyre gyakrabban szurkolok ellene –, az az, hogy

Igaz, világbajnokságon 1986 óta továbbra sem, európai kontinensviadalon viszont idén – már szombattól! –zsinórban harmadik alkalommal. Sőt a legutóbbi Eb-szereplés óta a jelek szerint folyamatos az előrelépés, hiszen míg az előző két kontinensviadalra még „csupán” pótselejtezőn sikerült kijutni, addig a mostanira már csoportelsőként masíroztak ki a fiúk.

Az előrelépés abban is megmutatkozik, hogy egyre több magyar játékos szerepel – ráadásul állandó kezdőként – valamely európai topligában. Szoboszlai Dominik álomszerű, csillagászati összegért történő liverpooli igazolása, majd ottani – sérülése révén némileg megbicsaklott – kiemelkedő szereplése, Kerkez bournemouth-i játéka, Sallai, Gulácsi és Orbán folyamatos jelenléte a Bundesliga felsőházába tartozó csapataik kezdő tizenegyében

És ez még akkor is igaz, ha Szalai Attila és Nagy Ádám klubválasztása nem sült el igazán jól, ebből fakadóan pedig a meccsterhelésük is kisebb. A válogatottban ugyanis mindent beleadnak, és jó teljesítményre képesek – legalábbis a legutóbbi kontinenstorna óta a magyar állampolgárság megszerzése révén már szintén a „mi fiunknak” számító

Azon a kontinensbajnokságon, amely az előzőtől eltérően már csordultig telt lelátók előtt zajlik, hiszen a koronavírus-járvány miatti korlátozások szerencsére már nem akadályozzák a nézők jelenlétét. Viszont amelyre ezúttal is rányomja a bélyegét az orosz-ukrán ellentét – ám a legutóbbihoz képest még nyomasztóbban, hiszen akkor „csupán” a Krímet az ukrán válogatott mezén Ukrajna részeként ábrázoló térkép miatt zajlott orosz-ukrán vita, ma viszont a már több mint két éve tartó háború határozza meg Európa – és a világ jelentős része – közhangulatát. Ami miatt az oroszok nem is lehetnek jelen, míg az ukránok kivívták ugyan a részvételi jogot, de az otthon dúló háború árnyékában kell meccsről meccsre teljesíteniük.

És amelyre nyolc év után most az a román nemzeti tizenegy is kijutott, amelynek szurkolói egy kicsit aggódhatnak, hiszen a szövetségi kapitány fogadkozásai ellenére

Igaz, az Eb légköre és az éles helyzet képes lehet kihozni a legjobb teljesítményt. Akárcsak a magyar válogatottból, amely most jobb selejtezős szereplés nyomán, élén a világfutball krémjébe tartozó Szoboszlaival léphet pályára Svájc ellen a szombati első meccsén.

Most azonban az előzetes teljesítmény és a válogatott állapota jobban feljogosít a derűlátásra, mint négy éve – persze volt már ilyen, aminek aztán súlyos kudarc lett a vége (1986 és Irapuato rossz szelleme, távozz!). Azt is reméljük, hogy nem megint a várhatóan szép számban jelen levő magyar szurkolók szereplésén rugózik majd a haladó média – lásd még a Neuernek címzett hírhedt érdeklődő megjegyzést, miszerint: Mi van, te (khm) naplopó?

A legutóbbi Eb-szereplés zárása után azt írtam: „ez az út itt most véget ért, de ha sikerül megtartani az eddigi irányt, a jelenlegi alapokra építkezve az igazi utazás csak most kezdődik”. Most azzal egészíteném ki, hogy az utazás egész szépen folytatódott, és folytatódhat is.

Mondjuk egy németveréssel és a csoportból való továbbjutással.