Hirdetés

Ha, akkor

VEZÉRCIKK – Alaposan felülreprezentált lesz a magyarság Románia összlakosságához viszonyított számarányát tekintve az idei államfőválasztáson, amelyen most először két jelölt áll rajthoz. 

Páva Adorján

2014. augusztus 11., 20:342014. augusztus 11., 20:34

Sajnos mindez nem azért történik, mert valóban példamutatóan bánnak a kisebbségekkel ebben az országban, és a magyarság egyre több képviselője érzi úgy, valós eséllyel pályázhat az állam irányítására. Jól tudjuk, hogy e tekintetben aligha változott valami az elmúlt évtizedekben, és ez minden bizonnyal még sokáig így marad.

Természetesen nem is a Cotroceni-palota bevétele vagy a második forduló elérése a cél Kelemen Hunor vagy Szilágyi Zsolt számára, utóbbi beköszönésével azonban ismét felpezsdül az erdélyi magyar politikai élet, és indulása akár nagyon jól is elsülhet.

Az államfőválasztáson nem riogat a mandátumvesztés veszélye vagy az ötszázalékos küszöb, így biztosra vehető, hogy egy magyar–magyar verseny mozgósító erővel hatna a választók körében. Öt évvel ezelőtt Kelemen Hunor 373 ezer szavazatot kapott, a voksok 3,83 százalékát begyűjtve – ez öszszességében túlszárnyalható, ha a szövetség elnöke mellett rajthoz állhat Szilágyi Zsolt is.

Ennek azonban az az elsődleges feltétele, hogy a néppárt összegyűjtse az induláshoz szükséges 200 ezer támogató aláírást. Az „átaludt” májusi európai parlamenti választások után ébredező alakulat merészet húzott alelnöke benevezésével, ugyanakkor a lépés elkerülhetetlen volt, hiszen egy párt létjogosultságát nem pusztán a képviselt elvek bizonyítják, azt minél erősebb választói akaratnak is igazolnia kell.

Az államfőválasztáson már a rajt előtt elbukhat a néppárt, ami nagy kockázattal jár, de ha ott lesz a startvonalon, rengeteg hasznot hozhat. Persze majd ez is csak akkor válhat kézzel fogható nyereséggé, ha az első forduló végén Kelemen Hunor hajlandó lesz összeadni százalékát Szilágyi Zsoltéval, és – az előzetesen vártnál kövérebb szám tudatában – az RMDSZ és az EMNP képviselője együtt ül tárgyalóasztalhoz a második fordulóba jutott jelöltek egyikével. Mondjuk azzal, akinek pont arra a kövérke számra lesz szüksége, hogy legyőzze Victor Pontát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés