Gáterlobbisták

Mert mi is történik? Megjelent egy több, romániai érdekeltséggel is rendelkező üzletember Háromszéken, fellépését az évszázad beruházásaként tálalta a regnáló helyi hatalom, az ígérvények között pedig elhangzott két, többé-kevésbé értelmezhető adat is: 150 millió (a befektetés értéke euróban) és 650 (a létrehozandó új munkahelyek száma). A befektetési böjt éveiben imponáló kínálat, különösen egy olyan térségben, amely egyelőre hasztalan igyekszik lerúgni magáról a Nadrágok völgye címkét. A textil- és konfekcióipar hagyománya ugyan nem feltétlenül szégyellnivaló, ám napjainkban, amikor mindenki saját Szilikon-völgyről álmodik, mégiscsak jó lenne szabadulni a nadrágosdobozból. Ezért aztán – no meg jó adag hatalmi arroganciától elhomályosodva – senki sem gondolta, hogy ekkora közegellenállásba ütközik a jó szándékú befektetőt még jobb szándékkal odacsábító lobbisták igyekezete.

Pedig a fakitermelés mindig is erős embereket termelt ki. Érkeztek is a mindenféle ellenérvelések, tiltakozások, adatok röpködtek, amelyek még azt a tézist is képesek voltak felülírni, miszerint a számok megfellebezhetetlen dolgok.

A lassan megkövesedő patthelyzetben máshonnan kellene megközelíteni a kérdést. Például onnan, hogy a jó minőségű és árú fát kereső jó szándékú beruházó termékének tekintélyes részét ne fűrészáruként értékesítse, hanem a magasabb szintű helyi fafeldolgozásba is fektessen be. Hiszen a bútorgyártásnak is van hagyománya, s talán még szakembere is Háromszéken. Hogy hasonló kritériumrendszernek a jelenlegi ellenzők, a kisgáteresek megélhetését féltők sem tapsolnának? Érthető, hiszen a székelyföldi erdők általuk kitermelt része ugyancsak rönkként, deszkaként indul távoli célállomások felé.

Schweighofert ne féltsük. Bármennyire is nem szívesen látott vendég saját hazájában sem, egzisztenciája nem a mi lelkiismeretünket terheli. Annál inkább azok a művi hazugságok, amelyek mögül nem akarnak kilátni a saját gátereik mögé beszorultak sem.