Fürdővízzel a gyereket?

Románia nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes testülete akkor úgy ítélte meg, hogy a jelenség hasonló veszélyeket rejt az ország számára, mint például a terrorizmus vagy a tömegpusztító fegyverek elterjedése. Tíz évvel később ugyanerre a megállapításra jutott a Băsescu utódja, Klaus Johannis vezette elnöki hivatal által kidolgozott nemzetbiztonsági stratégia is, amelynek fő következtetése az, hogy a korrupció jelenti Románia egyik legnagyobb sebezhetőségét.

Természetesen egyik közméltóság esetében sem vonatkoztathatunk el a kérdés politikai vetületétől, tételesen attól, hogy Băsescu és Johannis egyaránt a korrupció ügyére összpontosította politikai-választási programját, és mindketten nagyrészt a korrupció elleni küzdelem jelszavával nyerték el mandátumukat – előbbi kettőt is. Vagyis valamennyiük számára kampányeszközt is jelent(ett) a korrupcióval szembeni fellépés.

Csakhogy ennyi idő elteltével, no és persze a megválasztásuk ismeretében ma már nem is az számít, miként szőtte át az elnökaspiránsi korteshadjáratokat a téma, sokkal fontosabb kérdés, hogy igaza van-e a két államfőnek. A Romániát fenyegető „hagyományos” veszélyek közül például a terrorizmus reális fenyegetés ugyan, mégsem mérhető a nyugat-európai EU- és NATO-tagállamokat érintő kockázatokkal (a „papucsos” bánsági, valamint a „székely terroristák” erősen megkérdőjelezhető esetét hadd ne soroljuk ide). Azt sem állíthatjuk, hogy a tömegpusztító fegyverek valós problémát jelentenének az országban.

Ahhoz azonban semmi kétség nem fér, hogy a korrupció mértéke és elterjedtsége a teljes romániai társadalomra kihat. Még csak nem is szükséges feltétlenül figyelembe venni a korrupcióellenes ügyészség éves jelentéseit a bíróság elé állított vagy elítélt politikusok, üzletemberek számáról, a csúszópénzként felajánlott/elfogadott összegek mértékéről, hogy fogalmat alkossunk a jelenség dimenzióiról. Arról, hogy a korrupció reális társadalmi probléma, az ország gazdasági előmenetelét, fejlődését jelentősen hátráltató tényező. Amit a független igazságszolgáltatás védelmében utcára vonuló tömegek tömören úgy jellemeznek: „a korrupció öl”.

Ennek ismeretében furcsa az alkotmánybíróság megállapítása, amely szerint a korrupciós bűncselekményeket nem lehet nemzetbiztonsági fenyegetésnek minősíteni. Természetesen tudjuk, hogy a hírszerzés hosszú ideig közvetlenül, aktívan részt vett a korrupcióellenes bűnüldöző szervek munkájában, ezt a viszonyt pedig mihamarabb tisztázni, rendezni kell. Nagy hiba lenne azonban a titkosszolgálat visszaélései, a korrupcióellenes közdelem „elhajlásai” miatt elbagatellizálni a jelenség mértékét, netán megakasztani az ellene zajló küzdelmet. Azt ugyanis Bukarest nemzetközi stratégiai partnerei messziről is látják, hogy másfél évtizedes „korruptvadászat” elteltével is mekkora kockázatot jelent az ország számára a rendszerszintű megvesztegetés.