2010. szeptember 13., 10:152010. szeptember 13., 10:15
Ahogy az illik, a felezés bajnoka az ország első embere. Miután május elején bejelentette a negyedelést, júliusban lekanyaríttatott egy újabb szeletet. De – szerinte – még így is túl sok maradt a zsebünkben, s mivel nem híve a félmegoldásoknak, félvállról odavetett egy „jó tanácsot” alázatos népének: igyekezzék mindenki maga boldogulni (ahogy tud), ne várjon másoktól segítséget. Különösen ne az államtól!
Vagyis? De hisz ez csak egy fél tanács: mert ha én nem várhatok az államtól semmit, akkor milyen jogon vár el az állam éntőlem bármit is?! És helyben elhatároztam, hogy se fél pénzt, se negyedet… se bátran, se félszegen adni nem fogok. Csakhogy félő, hogy a (fél)kutya sem fog megkérdezni, adok-e, vagy sem, mert elveszik tőlem. Negyedét, felét, amennyit éppen akarnak. Elveszik tőlem, tőled, tőlünk, tőletek. Mert tőle, tőlük akár fel is fordulhatunk, a fél kezük fél kisujját sem mozdítják értünk. Örüljünk, hogy fél szemmel még nézhetjük a félibábot. És félálomban még számigálhatjuk, hogy mi maradt, mi marad egészben az életünkből.
Fél perc alatt sikerült kiszámolnom, s lehet, hogy csak félválasznak tűnik, de több nem tellett tőlem: folyamatosan sarcolt, lassan fél fogunkra sem elég jövedelmünkből már csak a jövőtől való félelemre futja. Mert ez az egyetlen olyan „csoda”, hogy minél többet vesznek el tőlünk, a félelmünk egyre nagyobb lesz.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok