Hirdetés

Farkába harapó kígyó

Csak áll az ember és csodálkozik azon, ami a határátkelőhelyeken történik. No nem azért, mintha nem sejtette volna már korábban is, hogy a határátkelők a csempészet és a korrupció melegágyai. Sejtette, de a mértékek ennek ellenére mellbe vágják. A legnagyobb meglepetést mégis az okozza, hogy egyáltalán elindult egy ilyen nagyszabású hatósági akció. Hogy az utóbbi 20 évben puffogtatott petárdák után, most úgy tűnik, a nagyágyút töltötték meg puskaporral.

Gazda Árpád

2011. február 11., 10:202011. február 11., 10:20

Ez azért meglepő, mert nehéz azt feltételezni, hogy a bűnüldöző szervek saját hatáskörben kezdték göngyölíteni a szálakat. A politikai megrendelés tényét igazolja, hogy Traian Băsescu már egy héttel a razziák előtt elmondta Brüsszelben: nagy lépések következnek a határ menti korrupció felszámolása terén. Az pedig csak ritkán történik meg, hogy egy-egy politikai csoport a saját korruptsága leleplezésére adjon megrendelést. Márpedig a szálak minden bizonnyal a nagyobbik kormánypárt valamely nehéz emberéhez vezetnek.

Ahol éveken át egy volt vámparancsnok töltötte be a belügyminiszteri tisztséget, elképzelhetetlen, hogy ne lett volna információ arról: miként is gyűjtik a sápot a csempészektől a  vámosok. Nem az információ hiányzott tehát a jelenség korábbi felgöngyölítéséhez, hanem a politikai akarat. Miért? Feltételezhetően azért, mert a vámok a politika aranytartalékainak számítottak. Az innen gyűjtött csúszópénzből lehetett finanszírozni a választási kampányokat. És ezt az utolsó határrendész, a legalacsonyabb rangú vámos is tudta. Úgy érezték, nem kockázatos belépni a bűnszövetkezetbe, hiszen valaki a politika felső szintjén biztosítja a büntetlenséget, ha bőkezűen megfizetik ennek az árát.

Ezért furcsa hát a mostani hatósági erődemonstráció. Úgy látszik ugyanis, mintha a kígyó a saját farkába harapna. A történteknek több értelmezési lehetősége is nyílik. Megtörténhet, hogy a hatalmon belüli táborok egymás közötti csatájának vagyunk a tanúi, melyben az egyik csoport a titkosszolgálatok és a bűnüldözők bevonásával próbálja elintézni a másik csoportot.

De miért ne higgyük azt, hogy valakiben, valakikben valóban megérett az elhatározás a már-már intézményessé vált korrupció felszámolására. Akkor válik majd tisztábbá a kép, ha kiderül, mely szinten áll meg a fejek hullása.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés