2012. augusztus 16., 09:422012. augusztus 16., 09:42
Ez a fajta nemzetféltés nem több az üresjáratnál, s ennél több szót nem ér. De ha a Corlăţean szavairól lehámozzuk a politikai héjat, látnunk kell, hogy a fiatal külügyér a román nemzetet – a jelek szerint inkább a Magyarországon és Szerbiában élő román közösséget – érintő fájó kérdést vet fel azzal együtt, hogy szavai inkább a tehetetlenséget, mint a tenni akarást sejtetik.
E hasábokon erről korábban is volt már szó, amikor Traian Băsescu államelnök fejezte ki aggodalmát a Timok-völgyi, jó negyedmilliós román nemzetrész sorsát illetően. Ezt csak azért említem, mert a jelek szerint a mindenkori román anyaország vajmi keveset tesz a határain kívül élő nemzetrészért.
És volt rá példa, amikor a magát nem kevésbé nemzetféltőnek nevező Vatra Românească nevű szélsőséges szervezet az 1990-es évek elején azért akarta eltávolítani a háromszéki könyvterjesztő vállalat éléről jó emlékezetű barátunkat, Balogh László írót, mert magyarként, elsősorban emberként a gyulai román iskolásoknak vitt anyanyelvű könyveket ajándékba.
Amúgy Budapestnek sem esne baja, ha alanyi jogon biztosítaná az Országgyűlésben a román képviseletet, s Belgrád falai sem dőlnének le a Timok-völgyi románok elismerésével. De mert sem Budapest, sem Belgrád, sem Bukarest nem érti, s főleg nem érzi igazán, hogy mi fán terem a nemzeti kisebbségi lét, olykor bagoly mondja a verébnek.
Mint most Titus Corlăţean. Ha nem ezt tenné, akkor saját háza és hazája tájáról az olyan tartalmi vonatkozásokat sem hallgatná el, mint például a MOGYE vagy a Bolyai Tudományegyetem. Ahhoz, hogy mindenki számára megnyugtatóan rendeződhessen a számbelileg kisebb nemzeti közösségek dolga. Magyarországon is. Szerbiában is. Romániában is.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.