2011. június 16., 08:592011. június 16., 08:59
Mi tagadás, valóban elkeserítő, ahogy a fiatalság többsége viselkedik, főleg az, hogy mennyire érzéketlenek a hagyományos értékek iránt. Ha valaki azt mondaná nekik, hogy tedd meg ezt vagy azt a közösségért, melyhez tartozol, vagy ne adj’ isten a hazádért, nemzetedért, valószínűleg egy jót röhögnének, hogy ilyen idejétmúlt, jelentőségét vesztett dolgokra valaki még hivatkozik. Nézzük meg azonban az érem másik oldalát is. Kik azok, akik elvárják, hogy respektálják őket? És milyen alapon? Nem szeretném az idős embereket megbántani, azonban el kell mondanom, hogy elsősorban nem a megért kort tartom tisztelnivalónak, hanem azt, amit fel tud mutatni valaki. Azt, hogy kivé, mivé sikerült válnia évtizedek alatt. Sajnos a korosabbak többsége nem úgy viselkedik, mint hajdan a közösség sorskérdéseiről határozó tekintélyes vének tanácsának tagjai. A jellemző inkább az, hogy hatvanon túl az emberek elengedik magukat, és beszélgetni velük egyébről, mint arról, hogy a kicsi nyugdíj nem elég semmire, illetve a betegségeikről, nem lehet. Jobban mondva erről sem lehet beszélgetni, inkább csak hallgatni lehet a panaszáradatot.
Az állandó siránkozás pedig nem építő jellegű, sőt mindössze annyira jó, hogy a másik „agyát leszívja”, kedélyét tönkretegye. Nyilván, most nem arra gondolok, hogy ne kellene megértéssel hallgatni, ha valaki a gondjairól beszél. De az állandó panasz, a mások állandó kritizálása cseppet sem tiszteletet parancsoló magatartás. Pedig a sokat szidott mai fiatalokra semmi sem volna jobb, építőbb hatással, mint az, ha gyakran lenne alkalmuk látni jó kedélyű, derűs időseket. Akikkel esetenként el is tudnának beszélgetni problémáikról, és akiktől hetven-nyolcvan év tapasztalatának birtokában akár jó tanácsot is kaphatnának. Vannak ilyenek is ugyan, és nekem például hihetetlenül sokat számít, ha néha effélékkel nyílik alkalmam beszélgetni, azonban, sajnos, a többségre nem ez a jellemző. Ha lehetne, én arra szavaznék, hogy az öregek ismét olyan megbecsülésnek örvendjenek, mint régen, ahogy az dukálna. Akkor viszont nekik sem volna szabad hatvanévesen feladniuk. Elvégre az ember 130 évre van genetikailag tervezve, és nem törvényszerű az, hogy egy idős ember beteges és elesett legyen, aki csakis panaszkodni képes.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!