Európai fal

Persze a kormány eddigi kommunikációjának fényében számítani lehetett a határőrizet szigorítására, de a legradikálisabb lépés mégis meglepő kissé.

Az érmének két oldala van. Kétségtelen, hogy a kabinet kampánycélokra használja fel a bevándorlás ügyét, hiszen ha ezzel tematizálják a közéletet, addig sem az esetleges politikai ballépések, a vasárnapi zárva tartás vagy egyéb ügyek állnak a figyelem középpontjában. Azonban az is tény, hogy a bevándorlás súlyos, egyre súlyosabb probléma, nem csupán Magyarország, hanem egész Európa számára.

A Földközi-tengeren lélekvesztőkbe zsúfolódva, életüket kockáztatva átkelő, majd Calais-nál kamionokat ostromló afrikaiakat és ázsiaiakat bemutató híradások önmagukért beszélnek. Akárcsak a magyar határőrség adatai, miszerint Magyarországra csak idén 54 ezer menedékkérő érkezett.

Azt nem lehet vitatni, hogy a politikai menekültek és a gazdasági okokból útra kelők között is különbséget kell tenni. Akire hazájában halál, üldöztetés várna, azt természetesen azonnal be kell fogadni. A gazdasági menekültek indokai is érthetőek – az ő befogadásukról viszont tényleg csak az egyes országok „befogadókapacitása”, egyedi elbírálás alapján lehet dönteni.

És nagyon fontos szempont, mennyire eltérő kultúrából érkeznek. Az európai kultúrától nagyon eltérő, az itteni kultúrát átvenni nem hajlandó bevándorlók tömegei előbb-utóbb kezelhetetlenné teszik a helyzetet – erre példa Nyugat-Európa. (Aki esetleg azzal a jól hangzó, de meglehetősen ostoba „érvvel” próbálkozna, hogy de hiszen a magyarok is bevándorlókként érkeztek 1100 éve, azoknak ezúton hívnánk fel a figyelmét, hogy ha ezt el is fogadjuk, ahhoz, hogy ne irtsák ki őket az utolsó szálig, alkalmazkodniuk kellett az európai kultúrához, és föl kellett venniük a kereszténységet, hasonulva a befogadó közeghez). Az sem elhanyagolandó szempont, hogy a menekültáradatért részben a Nyugat a felelős.

Az, hogy az Egyesült Államok és több nyugat-európai ország a „demokráciaexport” eddig sikert sehol sem hozó elve alapján a Közel-Keleten és Afrikában is katonai erővel avatkozott be, a nyugati típusú demokrácia helyett káoszt és véres háborúkat eredményezett, valamint az ezzel együtt járó menekültáradatot.

A felelősség nagy része tehát az övék. Persze az európai szolidaritás elve is fontos, de föltehető a kérdés: hogy is állunk a szolidaritással, amikor részükről a „szolidaritás” annyiban merül ki, hogy a náluk kikötő menekülteket egy eszement kvótarendszer szerint „testvériesen megosztanák” a keleti tagállamokkal, ugyanakkor rendőrsorfallal torlaszolják el a határukat, és a hozzájuk a mi irányunkból érkező bevándorlókat szépen visszazsuppolják a keletiekhez?

Az igazi szolidaritás abban merülne ki, ha sikerülne végre közösen, felelősségteljesen, a döglött macskát nem a másik udvarára átdobva kidolgozni egy egységes programot a probléma kezelésére lehetőleg úgy, hogy az emberiesség elvei se sérüljenek, de ne is kelljen attól tartani, hogy előbb-utóbb minden európai városban százezres nagyságrendű bevándorlónak kell helyet szorítani.

És lehetőleg mindkét szélsőséget kerülni kell. A teljes bezárkózást is, hiszen a gazdasági bevándorlók befogadása számos esetben valóban jótékony hatással lehet, de azon szélsőbal-liberálisok dogmatikus mantráját is, akik szerint az idegen csak szép lehet. És akik még akkor is ostobán vigyorogva hajtogatják a sohasem létezett multikulturalizmus csodálatos mivoltát, amikor európai nagyvárosok utcáin már iszlamista kommandók járkálnak, zaklatva azokat az őslakókat, akik alkoholt fogyasztanak, és azokat a nőket, akik egyáltalán ki mernek menni szórakozni.

Meg kell találni az egészséges középutat a „teljesen lezárjuk a határt” és a „jöjjön mindenki, nem érdekelnek a lehetséges következmények, konfliktusok” elve között. De lehetőleg minél sürgősebben, mert Európa egyre inkább ostromlott erődre kezd hasonlítani.