Hirdetés

Európa középen

Európa ismét egy globális konfliktus kellős közepén találta magát, a jelek szerint pedig még mindig nem tudja eldönteni, hogyan kezelje az ügyet.

Balogh Levente

2014. július 21., 21:012014. július 21., 21:01

A kontinens egy része fölötti hegemóniáját visszaszerezni akaró Oroszország érdekei csapnak össze az Egyesült Államok geopolitikai törekvéseivel. A versenyben most Oroszország jelentős lépéshátrányba került: a kelet-Ukrajna fölött lelőtt maláj utasszállító ügye, amelynek fedélzetén közel háromszáz civil vesztette életét, még a maradék szimpátiát is szétoszlatta az ukrán fennhatóságtól szabadulni akaró orosz ajkú felkelőkkel szemben.

Persze a szakadárok törekvései már csak azért is aggasztóak, mert ha az önrendelkezési elvvel, amelyre hivatkoznak, egyet is értünk, azzal már nem, hogy a területek Ukrajnától való végleges elszakadása révén az orosz befolyási övezet ismét jóval közelebb kerülne hozzánk. Márpedig 1949 és 1914, majd az 1944 és 1990 közötti időszak után talán nem túlzás kijelenteni: addig jó nekünk és a többi közép-európai nemzetnek, amíg Moszkva hatalma keleti határainktól minél távolabb kezdődik.

Az Egyesült Államok, amely elvileg partnerünk és katonai szövetségesünk is, elsősorban szintén saját érdekeit követi. Célja az, hogy megőrizze, illetve kibővítse európai befolyási övezetét, hogy erős bázissal rendelkezzen az energiahordozókban gazdag közel-keleti területek közelében, és így nagyobb esélye legyen az ott szintén befolyását növelni kívánó Oroszország visszaszorítására.

Hogy Washingtonban az Európával fenntartandó szoros partnerségről és értékközösségről pontosan mit is gondolnak, azt jól illusztrálja a legutóbbi botrány, amelynek során kiderült: Amerika intenzív kémtevékenységet folytat Németországban. És biztosak lehetünk benne, hogy nemcsak ott.

Az európai országok elemi érdeke az lenne, hogy a két nagy vetélkedése közepette ne csak riadtan kapkodják a fejüket. Az állami szuverenitás teljes feladását ugyan mellőzve, de mégis egyesült erőkkel, egységes külpolitikai és katonai tényezőkként, egyenlő félként kellene megpróbálniuk tárgyalni mindegyik hatalommal, úgy, hogy közben jól felfogott gazdasági érdekeiket szem előtt tartva egyikükkel sem kerülnek végzetesen ellentétbe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés