Hirdetés

Esélyeső

Talán egyetértenek velem, ha azt mondom, igazságtalan, hogy egyeseknek pusztán azért nincs esélyük valamire, mert gyengék, szegények, nők, feketék, fehérek, homoszexuálisok, büntetett előéletűek, ilyenek vagy olyanok vagy satöbbi.

2012. augusztus 16., 09:402012. augusztus 16., 09:40

Bizonyára Önök között is akadnak ilyenek vagy olyanok, akik saját bőrükön tapasztalják ezt a gyalázatot. Nos, akkor figyeljenek, mert jó hírem van. Az esélytelenségnek ezennel vége. Jól hallották. Sőt! Az esélyegyenlőségnek is vége. Mostantól, kérem, mindenkinek annyi esélye lehet, amennyit csak akar. A kötelező szerénységgel hadd tegyem mindjárt büszkén hozzá: én már az esélyesek közé tartozom.

A szerencse az egyik mobiltelefon-szolgáltató jóvoltából mosolygott rám. Üzenetet kaptam, melyben az állt, hogy nyerhetek autókat, eurókat, efféléket. Erre persze csak legyintettem, de a lényeg még csak ezután következett: újabb üzenetben már arról tájékoztattak, hogy ingyen kaptam ötven esélyt, és ezt további húszezer extra eséllyel gyarapíthatom válaszüzenet küldésével, mindössze 99 centért.

Hiszen ez egészen fantasztikus – gondoltam –, ennyi esély ilyen potom áron! Küldtem is a választ sebtében. Naná hogy! Ezután napi rendszerességgel érkeztek az üzenetek, és általuk hamarosan több tíz, sőt százezer esélyem lett. Aztán úgy jártam, mint a viccben a nyuszika, aki addig cipelte be az előnyöket a házba, míg végül behozhatatlan előnyre tett szert, és kint kellet hagynia az ajtó előtt. Mert, ugye, mit kezdjek én ennyi eséllyel? Most már nyugodtan hátradőlhetnék, hiszen én vagyok a toronymagas esélyes, de ez valahogy nem tesz igazán boldoggá.

Az én boldogulásomhoz végül is elég, ha temérdek esélyem közül egyet-kettőt kihasználok. Igazságtalan volnék, ha mind megtartanám magamnak, úgy döntöttem, inkább elosztogatom. Mától kezdve szeretettel várom kedves esélytelen embertársaim jelentkezését. A legalacsonyabbtól a legmagasabb szintig bárkit ki tudok segíteni.

Több tízezer esélyt adhatok a világnak a válságból való kilábalásra, betegnek a gyógyulásra, fiatalnak az érvényesülésre, sportolónak éremre, nemzetnek a megmaradásra. Nagylelkű és egyébként megfizethetetlen szolgálatomért cserébe mindössze annyit kérek, dobjanak már össze néhány centet a telefonszámlámra.

Vincze Gyula

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés