Érti-e Orbánt Bukarest?

Harsány tudósításokat olvashatunk arról, hogy milyen szövegkörnyezetben tette szóvá egy harmadrangú budapesti kormánytisztviselő az Erdélyben élő magyarok problémáit, esti televíziós beszélgetések visszatérő témája a „revizionista” Magyarország, amelyekben a „szakértők” egymást túllicitálva hőzöngenek.

Nagy gonddal hallgatják el ugyanakkor az információkra éhes románok elől Orbán Viktor nyilatkozatait a magyar–román vagy a térségbeli együttműködés fontosságáról. „A száz év magyar magány véget ér. Magyarország készen áll az együttműködésre a szomszéd országokkal, én komolyan és őszintén mondtam azt, és őszintén hiszek abban, hogy aki Magyarországgal együttműködik, illetve azok az országok jól járnak. Mindenki jól jár, aki velünk működik együtt. Mi, itt Közép-Európában stabilitást adunk Európának. A Kárpát-medencei politika tekintetében biztatónak látom a helyzetet” – mondta a magyar miniszterelnök a legutóbbi nemzetközi sajtótájékoztatóján. Történelmi teljesítménynek nevezte, hogy Magyarország Szlovákiával közösen lép fel az Európai Unióban az érdekérvényesítésért, és szerinte „nem vagyunk messze attól, hogy ezt a románokkal is közösen meg tudjuk tenni”. Azt is hozzátette, hogy a magyar regionális külpolitika stabilizálja Európát, azon belül Közép-Európát. Talán én nem voltam eléggé figyelmes, de a román médiában egyetlen sort sem olvastam, nyúlfarknyi hírt nem hallottam erről. Nyilván nehezen illett volna be a valóság a jól koreografált képbe a „nacionalista” Orbánról.

A bukaresti ellenzékhez közel álló sajtó már jó ideje izzadtságszagú igyekezettel próbál riogatni a „soviniszta”, s ráadásul „oroszbarát” magyar kormánnyal, rendre ráhúzva a vizes lepedőt az Orbán Viktorral szemben „engedékeny” szociáldemokrata hatalomra. A Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök barátjaként, s egyben Emmanuel Macron francia elnök kedvenceként számon tartott Klaus Johannisnak és a mögé felsorakozott román ellenzéknek látszó társaságnak Orbánnal tárgyalni, vele szimpatizálni Brüsszel felégetésével egyenrangú bűnnek számít. Ezzel szemben a Liviu Dragnea vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető köreiben többen valóban elismerően tekintenek az Orbán-féle Európa-politikára. Azt pedig csak a tudatlanok vagy tudatosan félretájékoztatók állíthatják, hogy a magyar kormány az együttműködés helyett a konfliktusban érdekelt szomszédaival.

Budapest évek óta a regionális összefogást építi, a visegrádi négyek esetében egészen sikeresen. Románia irányába is nyilvánvalóan ez a cél. Éppen a közös magyar–szlovák uniós érdekérvényesítés jelzi, hogy nem a kormányok politikai színezete, hanem az azonos helyzetértékelés a döntő a bizalomra épülő viszony kialakításában (Pozsonyban már hosszú évek óta baloldali kabinet irányít). A magyar–román szolidaritás már alakul az Európai Parlamentben, ahol a bukaresti kormánykoalíció pártjainak több képviselője is nemmel szavazott a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentésre, a Fidesz strasbourgi frakciója pedig a Romániát elítélő nyilatkozatot utasította el. Hogy lesz-e folytatás magasabb szinten, az jelen állás szerint egészen biztosan nem a magyar kormányon múlik.