2011. szeptember 07., 09:072011. szeptember 07., 09:07
Én például már nagyon régen elhatároztam, hogy soha nem szidom nyilvánosan az egészségügyet, még akkor, amikor benne dolgoztam. Ha nagyon kikívánkozik belőlem, majd csak szűrve a fogaim között, hogy meg ne hallja senki, ne rontsam a közmorált, mert hiszem, hogy a gyógyulás alapja a hit és a bizalom. Hogy bízni tudjunk akár még a rendszerbe is, amely összekapja magát, és előbb-utóbb meggyógyít. Meg arra is gondoltam, miért álljak be a sorba, mondjam én is a többiekkel együtt, mint a görög tragédiák borúlátó kórusa, hogy milyen pocsék, és jobb már úgysem lesz, és mi értünk hozzá a legjobban, főleg azt értjük, hogy akiknek érteni kellene, rosszul csinálják. És akkor úgy járok, hogy egy banális szűrővizsgálat a megtestesült kacifánt: a beutalóm nem jó, egy példány fizetős, hármas kellene, olyant az orvosom nem tud, mert nem szerződött a biztosítóval, majd mire kanyargós úton előkerül mégis a megfelelő papír, a laborban elfogy az ingyenes vizsgálatokra szánt keret, és én visszajutok az elejére, és fizetek, a szemem se rebben, és rájövök, hogy hiába vagyok biztosított, finanszírozom évtizedek óta a rendszert, semmit, de az égvilágon semmit nem kapok ingyen.
Most nem mondja nekem senki, hogy örüljek, hogy nem is nagyon kell, mert rögvest visszalövök, hogy nekem igenis az igazságtalanság fáj. És a tanügyet sem akartam szidni. És beleszólni sem akartam, mert kinek jó, ha én a pálya széléről bekiabálok. Szülőként sem akartam túlbuzogni, nagy elvárásokat sem fogalmaztam meg, még mindig nem akarom, hogy bármi áron zsenit faragjanak a gyerekemből, hogy a fejébe töltsék tölcsérrel, hogy kényeztessék, hogy agyonszeressék, majd ringatom-dédelgetem-szeretem én helyettük is. De hogy semmibe veszik, a tizedik, a huszadik és egyáltalán a sehányadik helyen sem áll, amikor meghozzák a döntéseket, hogy az, aki bár tényleg nem fogadta, de vállalta, hogy neveli, embert farag belőle, csakis és kizárólag a saját érdekét és kényelmét tartja szem előtt. Na erre a legrosszabb rémálmomban sem gondoltam. Mégis megtörtént hát. És most várhatom, mikor lesz belőlem, csendesen morfondírozóból dühöngő őrült. Pedig én nem ezt akartam!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok