2011. november 16., 09:252011. november 16., 09:25
Az utóbbi hét során a szatmárnémeti színházban kirobbant, egyre bonyolultabb botrány arra is rámutat, hogy az emberi tényező olykor még az olyan maximálisan emberi hivatásban is akadály lehet, mint a színjátszás. Nem meglepő, hogy szatmári hírportálokon megjelent kommentárok egyből Keresztes Attilát tették felelőssé a kialakult helyzetért, hiszen kívülről ez volt a legkézenfekvőbb magyarázat. Az sem meglepő, hogy Némethy Zsuzsanna nyílt levele után, amely teljesen új megvilágításba helyezte az ügyet, ugyanezek a kommentek már kínos komédiaként emlegetik a társulati botrányt, de talán most végre lehetségessé válik a probléma árnyaltabb megközelítése.
Mi sodorhat egy társulatot ekkora válságba, mi az oka az elkeseredettségnek, ami nyilvános vitára készteti a kollégákat? Előfordulhat, hogy a művészi értéket, a színvonalat, egyszóval a színházat mindennél többre tartó Keresztes túl gyorsan akarta vezetni ezt a bizonyos repülőt, ezt viszont már a színészek fizikailag nem bírták. A Nagy Csongor által tagadott személyes problémákat sem zárhatjuk ki természetesen, ezeket azonban házon belül kell megoldaniuk az érintetteknek, a felháborodott magyarázkodókkal egyetérthetünk abban, hogy ez nem nyilvános vita tárgya. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül a mostanra már egyre inkább elfelejtett anyagi vonzatát sem a problémának.
Kétségtelen, hogy egy olyan ember számára, aki megfeszített tempóban dolgozik a minőségi színjátszásért, méltánytalan a 6–800 lejes fizetés. Elfogadhatatlan, hogy a város polgármestere egyszerűen kijelenti: nem is keresnek megoldást erre a helyzetre, hiszen a közalkalmazottak béreit befagyasztották, ő és az önkormányzat nem illetékes a színház problémáinak megoldásában. Kétségtelen, hogy Keresztes Attila valóban jó színházat akar csinálni Szatmáron, aki egyetlen előadását is látta, az nem kételkedhet ebben, így az önkormányzat tenni nem akarása az ő munkáját is ellehetetleníti. A többi probléma viszont már nem a közvéleményre tartozik, ezeket az emberi tényező számlájára írhatjuk. Ahogy Keresztes is mondta: a színház ilyen kegyetlen.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.