Hirdetés

Élveboncolás

Jó volna kideríteni, hogy a valaki ülepe alá tolt párnázott szék miért jogosítja fel az illetõt más embereken való kísérletezgetésekre, miért gondolja bárki is azt a széket épp ekkora hatalommal bírónak? 

Molnár Judit

2015. augusztus 16., 18:022015. augusztus 16., 18:02

Pedig ezt hiszik: pártállástól, kortól, nemtõl függetlenül – s ami a legnagyobb vétek, hogy a gyerekeket használják eszement ötleteik fehér egereinek. A „jövõ reménységeit”. De huszonöt éve olyan erõvel ügyködnek, hogy ma már õk maguk is alig-alig merik használni ezt a közhelyet. Ha valaki venné a fáradságot, és csak az tanévek kezdetén bedobott, arra az évre kötelezõ „vezérszólamokat” gyûjtené egybe, tarolhatna bármely filmfesztivál abszurd humor kategóriájában, hisz az áradó ötletfolyam elemei között legföljebb annyi a logikai kapocs, hogy az elõzõ intézkedésnek homlokegyenest ellenkezõjét mondják.

Csak egyetlen példa: bevezették a tanév három évharmados felosztása helyett a két félévet, február eleji „választóvonallal”. Jó volt, bevált. Kormányváltás: maradt a kettõs osztatás, de az elsõ félév decemberben zárult, a második kétszer annyit tartott. Hadd ne mondjam, micsoda röhej volt az elsõ félévi hajrá és a második kényelmes lazsálása közti különbség. És szólhatnék a kísérleti kötelezõ kilencedik osztály bevezetésérõl, a megpedzett kötelezõ tizenkét (sõt tizenhárom) osztályról is, a többszöri nekifutásról a nulladik évnek.

Most a záróvizsgák eltörlését célzó bejelentés van soron, magyarán épp a ló másik oldala: miután az idei érettségizõktõl olyat hallottam, hogy az ellenõrök szuperkütyükkel ólálkodtak a folyosón, amelyek megfelelõ csipogással jelezték, milyen márkájú és évjáratú okosszerszám rejtõzik valahol benn a teremben, majd berontottak, és elkezdõdött a meghurcoltatás. Hogy érettségi dolgozatot írtak?! Na és! Fõ az éberség. Szóval ilyen nem lesz, de érettségi sem. Nem jövõre, hanem a két év múlva kezdõdõ tanév végén.

A honatyai széken ülõ géniusz javaslattevõ gyerekének feltehetõleg akkor kellene majd számot adnia, mi is maradt a fejében anynyi év után. Nem kell aggódnia, hisz máris apa kezében a megoldás: most õ a soros nagy kísérletezgetõ. Csak attól fél, hogy ezt a förmedvényt leszavazzák. A gyerektelenek vagy akiknek a gyerekei már érettségiztek. Netán azok, akiknek már elegük van a folytonos élveboncolásból.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés