Egyre sűrűbb ködben a románoktatás

Ezek sorába illeszkedik a minap napvilágra került, sok fronton felháborodást és tiltakozást keltő kormányrendelet, amely mit ad Isten, úgy módosította a tanügyi törvényt, hogy ismét a kisebbségiek húzzák a rövidebbet: az elemi iskolákban is szakképzett román nyelv és irodalom tanároknak kell tanítaniuk az állam nyelvét.

Kétségtelen, hogy jogosan hördültek fel az érintettek, hiszen úgy tűnik, körültekintés, előkészítés nélkül vezetett be efféle drasztikus, 5300 magyar gyereket érintő módosítást a minisztérium. Az elképzelés számos kételyt szül, ingoványos talajra helyezi az eleddig valamelyest bizakodásra adó összképet is. Ugyanis úgy tűnt, mintha végre-valahára sínre kerülnének a dolgok: a kisebbségi kisdiákok – az elemisták, és idéntől az ötödikesek, hatodikosok is – speciálisan összeállított tantervekből és tankönyvekből, a korábbiaknál zökkenőmentesebben tanulják a román nyelvet.

Na, de számunkra megnyugtató helyzetkép ide vagy oda, a miniszternek közben mindezt átrajzoló „briliáns” ötlete támadt, és meg is fogant. Mivel sorra érkeznek a szaktárcához a panaszok, hogy a magyar környezetben élő gyermekek nem tanulnak meg románul (angolul és németül viszont könnyebben), szakavatott tárcavezetőnk kitalálta: mi lenne, ha az idegen nyelvhez hasonlóan a románt is szaktanárok oktatnák már az elemiben? Lehet, hogy az ő szempontjából első pillantásra egyszerűsítené a problémákat a rendelet, a magyar oktatás érintettjei szempontjából azonban életképtelen és elfogadhatatlan a rengeteg aggályt szülő elképzelés. Ugyan honnan kerítenek mindehhez elég romántanárt? És vajon a rendelettel most kétségbe vonják 3000 magyar tanító eddigi munkáját? Horribile dictu az is megeshet, hogy az előkészítő osztályban a magyar gyerekeket olyan pedagógus fogja a román nyelv alapjaira és betűvetésre tanítani, aki egy szót sem tud magyarul?

Mivel a tanárokat természetszerűleg nem kisiskolások oktatására képezik ki, ugyanbiza miként vedlenek át a románt oktatók varázsütésre tanítókká? De az is kérdéses, miként képzelik el a rendelet gyakorlatba ültetését, amikor mindenki tudja, hogy a román nyelvet és irodalmat oktatók korántsem azt tanulják meg az egyetemen, miként kell idegen nyelvként tanítani a románt. Az ilyesmi jobb helyeken különbejáratú, sajátos szakmai közelítést igényel…

Jó lenne, ha a tanügy szálait mozgató döntéshozók annak is tudatában lennének, hogy nem lehet összehasonlítani az idegennyelv-oktatással az állam nyelvének tanítását, hiszen az angolt és a németet idegen nyelvként réges-rég bejáratott, kipróbált módszerekkel tanítják kicsiknek is világszerte.

Tovább sorolhatnánk a kérdéseket, kételyeket. Úgy tűnik, jelen állás szerint egyre több tényező akadályozza, hogy a romániai magyar gyerekek könnyen, gyorsan megtanulják az állam nyelvét. A bizonytalanság növekszik, és abszurd módon egy dolog látszik bizonyosnak: ahelyett, hogy tisztulna a románnyelv-oktatás jövőképe, egyre sűrűbb köd veszi körül.