HIRDETÉS

Kiss Judit

2018. szeptember 05., 19:38

Egyre sűrűbb ködben a románoktatás

Tegye fel a kezét, akit meglep, hogy a magyar diákok számára kedvezőtlen változtatások teszik továbbra is bizonytalanná oktatásunk jövőképét. Nem érhet váratlanul mindez, hiszen immár évtizedekben mérhető időnk volt, hogy hozzászokjunk: folyamatosan, szélsebesen váltják egymást a különféle ötletekkel előálló tanügyminiszterek, egyre-másra születnek új rendeletek, tervek, amik időről-időre alakítgatják, gyakran sötétebbre festik, kuszábbá teszik az összképet.

Ezek sorába illeszkedik a minap napvilágra került, sok fronton felháborodást és tiltakozást keltő kormányrendelet, amely mit ad Isten, úgy módosította a tanügyi törvényt, hogy ismét a kisebbségiek húzzák a rövidebbet: az elemi iskolákban is szakképzett román nyelv és irodalom tanároknak kell tanítaniuk az állam nyelvét.

Kétségtelen, hogy jogosan hördültek fel az érintettek, hiszen úgy tűnik, körültekintés, előkészítés nélkül vezetett be efféle drasztikus, 5300 magyar gyereket érintő módosítást a minisztérium. Az elképzelés számos kételyt szül, ingoványos talajra helyezi az eleddig valamelyest bizakodásra adó összképet is. Ugyanis úgy tűnt, mintha végre-valahára sínre kerülnének a dolgok: a kisebbségi kisdiákok – az elemisták, és idéntől az ötödikesek, hatodikosok is – speciálisan összeállított tantervekből és tankönyvekből, a korábbiaknál zökkenőmentesebben tanulják a román nyelvet.

Na, de számunkra megnyugtató helyzetkép ide vagy oda, a miniszternek közben mindezt átrajzoló „briliáns” ötlete támadt, és meg is fogant. Mivel sorra érkeznek a szaktárcához a panaszok, hogy a magyar környezetben élő gyermekek nem tanulnak meg románul (angolul és németül viszont könnyebben), szakavatott tárcavezetőnk kitalálta: mi lenne, ha az idegen nyelvhez hasonlóan a románt is szaktanárok oktatnák már az elemiben? Lehet, hogy az ő szempontjából első pillantásra egyszerűsítené a problémákat a rendelet, a magyar oktatás érintettjei szempontjából azonban életképtelen és elfogadhatatlan a rengeteg aggályt szülő elképzelés. Ugyan honnan kerítenek mindehhez elég romántanárt? És vajon a rendelettel most kétségbe vonják 3000 magyar tanító eddigi munkáját? Horribile dictu az is megeshet, hogy az előkészítő osztályban a magyar gyerekeket olyan pedagógus fogja a román nyelv alapjaira és betűvetésre tanítani, aki egy szót sem tud magyarul?

Mivel a tanárokat természetszerűleg nem kisiskolások oktatására képezik ki, ugyanbiza miként vedlenek át a románt oktatók varázsütésre tanítókká? De az is kérdéses, miként képzelik el a rendelet gyakorlatba ültetését, amikor mindenki tudja, hogy a román nyelvet és irodalmat oktatók korántsem azt tanulják meg az egyetemen, miként kell idegen nyelvként tanítani a románt. Az ilyesmi jobb helyeken különbejáratú, sajátos szakmai közelítést igényel…

Jó lenne, ha a tanügy szálait mozgató döntéshozók annak is tudatában lennének, hogy nem lehet összehasonlítani az idegennyelv-oktatással az állam nyelvének tanítását, hiszen az angolt és a németet idegen nyelvként réges-rég bejáratott, kipróbált módszerekkel tanítják kicsiknek is világszerte.

Tovább sorolhatnánk a kérdéseket, kételyeket. Úgy tűnik, jelen állás szerint egyre több tényező akadályozza, hogy a romániai magyar gyerekek könnyen, gyorsan megtanulják az állam nyelvét. A bizonytalanság növekszik, és abszurd módon egy dolog látszik bizonyosnak: ahelyett, hogy tisztulna a románnyelv-oktatás jövőképe, egyre sűrűbb köd veszi körül.

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Balogh Levente 2018. szeptember 04., kedd

Firea a Dragnea-klikk ellen

Igazából már várható volt, hogy az alapfokon letöltendő szabadságvesztésre ítélt szociáldemokrata pártelnök, Liviu Dragnea ellen előbb-utóbb mozgolódni kezdenek a PSD azon vezetői, akik elégedetlenek Dragnea irányvonalával és káderpolitikájával.

Kiss Judit 2018. szeptember 03., hétfő

Ajándék lónak a foga

Lassanként hagyományt teremtettem a magam számára a népi bölcsességek igénybevételéből, és nem is szándékozom elengedni ezt a kényelmes mankót. Különösen most nem, amikor épp kapóra jön az egyik régi aranymondás: ajándék lónak ne nézd a fogát!

HIRDETÉS
Balogh Levente 2018. augusztus 31., péntek

Mit képvisel Giuliani?

Messziről jött embernek azt mondanak, amit akarnak – akár ezzel a kiforgatott szólással is elintézhetnénk a Rudolf Giuliani által írt levelet, amelyben az a bukaresti kormányoldal szája íze szerint bírálja a román korrupcióellenes ügyészséget.

Páva Adorján 2018. augusztus 30., csütörtök

Bölöni felépíthető marosvásárhelyi bajnokcsapata

Bölöni László irigylésre méltó labdarúgó- és edzőkarrierje során több száz ellenféllel került szembe, több ezer rivális játékos ellen készült, feltérképezve, alaposan kielemezve erősségüket és gyenge pontjaikat.

HIRDETÉS
Kiss Judit 2018. augusztus 29., szerda

Vadak, károk, veszteglések

Szinte mindennapossá váltak a Székelyföldön és Románia más régióiban is a gazdaságban, haszonállatokban tett vadkárok, a károsultak pedig legtöbb esetben hiába várják a mindenható Bukaresttől a kárpótlást vagy a vadállatok miatt fennálló veszélyek elhárítását.

Rostás Szabolcs 2018. augusztus 29., szerda

Baljós román megosztottság

A  globális, valamint a térségben  jelentkező kihívások közepette Románia nem engedheti meg magának a megosztottságot sem a társadalom, sem az állam intézményei, sem az ország külföldi „kisugárzása” tekintetében – jelentette ki Teodor Meleșcanu.

HIRDETÉS
Makkay József 2018. augusztus 27., hétfő

Elaltatott romániai mezőgazdaság

A rendszerváltás utáni mezőgazdaság egyik legsúlyosabb gondjának tartják a szakemberek az afrikai sertéspestis terjedését. Az eddig megsemmisített mintegy 80 ezer sertés sorsán további 250-280 ezer állat osztozhat a legnagyobb dél-romániai sertéshizlaldákban.

Balogh Levente 2018. augusztus 24., péntek

„Vendégmunkások” Romániában

Az utóbbi időben számos magyarországi médium foglalkozott a kelet-magyarországi megyék határ menti településeinek lakóival, akik a határ túloldalán, Romániában találtak munkát.

Bálint Eszter 2018. augusztus 23., csütörtök

Utazási nagyüzem – kik lesznek a nyertesek?

Óriási lendületet adott a belföldi turizmusnak az a tény, hogy idén több mint egymillió közalkalmazott részesült 1450 lej értékű üdülési csekkben, amelyet csak Romániában lehet elkölteni, az összeg külföldi utazásra nem fordítható.

Kiss Judit 2018. augusztus 22., szerda

Tovább él(tet)ő történeteink

Városnapozunk, ünnepelünk, tisztelgünk, emlékezünk, fejet hajtunk, felmutatjuk értékeinket, szórakozunk – mindez az erdélyi városokban immár több éve útjára indított tavaszi-nyári magyar programsorozatok velejárója.

HIRDETÉS
Vélemény
Balogh Levente: Firea a Dragnea-klikk ellen

Igazából már várható volt, hogy az alapfokon letöltendő szabadságvesztésre ítélt ...

Kiss Judit: Ajándék lónak a foga

Lassanként hagyományt teremtettem a magam számára a népi bölcsességek igénybevételéből, ...

Balogh Levente: Mit képvisel Giuliani?

Messziről jött embernek azt mondanak, amit akarnak – akár ezzel a kiforgatott szólással is elintézhetnénk ...

HIRDETÉS
HIRDETÉS