Hirdetés

Egyeztetési láz

VEZÉRCIKK – A védelmi kiadások növeléséről szóló, inkább imázsépítést szolgáló, semmint konkrét eredményekkel kecsegtető egyeztetés után Klaus Johannis államfő másodjára jóval érdemibb témában hívta konzultációra a pártokat: a választási törvények módosításáról, a pártfinanszírozási törvényről és a képviseleti mentelmi jog megvonásának könnyítéséről tárgyaltak.

Balogh Levente

2015. január 29., 20:342015. január 29., 20:34

Az elnök szerint mindez eredménnyel is járt, hiszen megegyezés született arról, hogy a most kezdődő parlamenti ülésszak végéig mindegyik megvitatott jogszabály módosulni fog.

Egy dolog biztos: a parlamenti választásokról szóló törvényt haladéktalanul módosítani kell, az ugyanis jelenlegi formájában egy olyan szörnyképződmény, amit a világ bármely egyetemének politológia tanszékén nyugodt lélekkel lehet elrettentő példaként oktatni.

A 2008-as választások előtt a „legyen reform, de minden maradjon a régiben” caragialei elve szerint véghez vitt módosítás nyomán az egyéni kerületes és az arányos rendszer olyan sajátos hibridje jött létre, hogy 2012-ben sikerült elérni azt a bravúrt, hogy voltak olyan választókerületek, ahonnan több honatya is mandátumot szerzett, példátlanul felduzzasztva ezzel a parlament létszámát.

Az ördög most is a részletekben rejtőzik. Bár egyes álláspontok szerint az angolszász rendszerű, tiszta egyéni kerületes rendszer stabilabb kormányzást tesz lehetővé, nem szabad engedni az arányosságból. Mint ahogy annak is meg kell próbálni elejét venni, hogy bármelyik párt a pillanatnyi érdekei, népszerűségi mutatói alapján próbálja átszabni a rendszert.

És ha már így beindult az egyeztetési gőzhenger, a magyar képviseletnek is addig kell ütnie a vasat, amíg tart a lendület. Az RMDSZ már az első megbeszélésen jelezte: paktumot akar a kisebbségi jogok minimumának a szavatolásáról. A szövetség egyik legfontosabb feladata most az, hogy napirenden tartsa a témát, és minél hamarabb nyílt állásfoglalásra késztesse az ügyben Johannist.

Hogy kiderüljön: lehet-e a választáson a magyarok bizalmát is élvező, német származású, önmagát azonban román nemzetiségűként meghatározó államfő támogatására számítani, vagy más eszközökkel kell a magyar közösségnek az őt megillető jogokat kivívnia.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés