Kiss Judit

Kiss Judit

Egészségünk és a „hármas” mérce

2018. november 07., 19:312018. november 08., 10:15

2018. november 07., 19:312018. november 08., 10:15

A tisztánlátás érdekében alkalmazzunk csak nyugodtan kettős vagy „hármas” mércét, szemléljük lehetőleg több oldalról azt, ami a hazai egészségügyben folyik. Mert olykor jó rápillantani a mindannyiunkat érintő, sokszor bürokratikusan, nehézkesen működő, a beteg érdekeit gyakorta mellőző rendszerre, amelynek most csak az egyik szegmense kerül előtérbe. 

Tekintsünk rá több szempontból, mert tudjuk, hogy bármilyen, az egészségügyet érintő problémáról legyen is szó, összetett a kép: egyrészt adott a döntéshozói szemszög, aztán az orvosok olvasata, végül, de nem utolsósorban pedig az egészségügy „tárgyának”, a páciensnek a szempontja.

Az épp terítéken lévő kényes téma azért került reflektorfénybe a minap, mert Raed Arafat belügyi államtitkár, tiszteletreméltó szakmai múlttal rendelkező orvos, a rohammentő- (SMURD) és légimentő-szolgálat romániai alapítója ismét megfogalmazta a hazai orvostársadalom kritikáját. Nehezményezte, hogy Hippokratésznak a magán- és közszférában egyszerre dolgozó felesküdtjei kevesebb gondot fordítanak az állami intézményekben a pácienseikre, mint azokra, akiket a magánrendelőjükben kezelnek. Mindezt annak ellenére, hogy az utóbbi időben jócskán megemelkedett az állami szektorban dolgozó egészségügyiek bére.

Ezzel a kritikával természetesen nem értenek egyet az orvosok, árnyalják a képet, és a mundért is védendő azt mondják, igenis lelkiismeretesen gyógyítják a pácienseiket, és bár nehéz a munkájuk, mégis próbálnak megfelelni.

Ha a hétköznapi ember szemszögéből nézzük, úgy tűnik, kicsit mindenkinek igaza lehet: Arafatnak éppúgy, mint a világ talán legnehezebb, legfelelősségteljesebb hivatását választó és végző orvosoknak. Valószínűsíthető, hogy az egykor rendkívül népszerű marosvásárhelyi mentős, ma belügyi államtitkár és az országos katasztrófavédelmi felügyelőség vezetője jól látja, tudja: bizony akadnak orvosok szép számmal, akik nem elégszenek meg az átlagosnál jócskán magasabb állami fizetésükkel, így minél többet akarnak kicsavarni magánpraxisukból. Ha számokban beszélünk, elég „látványos” és beszédes, hogy a 2022-ig fokozatosan életbe lépő új bértörvény szerint például egy főorvosnak bruttó 12 500 lejre emelkedett a fizetése, miközben a romániai bruttó átlagkereset augusztusi adatok szerint megközelítőleg 4400 lej.

Ha a kérdést a pácienstársadalom szemszögéből nézzük (mert ha nincs is rá bevett kifejezés, bizony létezik pácienstársadalom), akkor azon túl, hogy elgondolkoztatóak ezek a számok, bizony a betegeknek is igazuk lehet. Tegyük fel a kérdést: mi van azzal a pácienssel, akinek az átlagosnál jóval kevesebb a jövedelme, így nem engedheti meg magának, hogy magánrendelőkbe járjon? (Ahol, mint tudjuk, legtöbbször sokkal inkább emberszámba veszik, mint az állami intézményekben.) Ilyenformán az állami egészségügyi intézményekbe kényszerülő beteg arra van utalva, hogy miután időpontot kért az orvostól, esetleg hosszú hetekig várt sorára, felületesen kezelik, mert a gyógyítónak nincs ideje rá, hiszen rohan a magánrendelőbe pénzt keresni.

Bár naivitásnak tűnhet elvárni, ugyancsak ideje lenne, hogy végre-valahára úgy hangolják össze, úgy igazgassák a döntéshozók a jövőt, hogy az az orvosi és páciensi igények számára egyaránt kielégítő legyen. Hiszen mégiscsak olyan lényeges dolgokról van szó, mint a pénztárcánk. Na meg az egészségünk!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.

Makkay József

Makkay József

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.