Hirdetés

Doktor bácsis

Közhely, hogy a választási kampány nem más, mint manipuláció, melynek elsődleges célszemélyei a legkevésbé képzett társadalmi osztály tagjai. Épp ezért nem mentes a kimondottan infantilis elemektől sem.

Babos Krisztina

2012. május 22., 09:262012. május 22., 09:26

A mostani szavazatszerző hajcihő legközkedveltebb (és valószínűleg legeredményesebb) fogása minden kétséget kizárólag a doktor bácsis játék. Az csak egy szelete a dolognak, hogy mindkét nagy párt az egészségügy terén elért eredményeivel nyomul – emellett az utcán is ezzel kampányolnak: mérik az emberek vérnyomását, vércukorszintjét, miegymás. És sokszor sorban állnak az „érdeklődők”.
Egészen világosan kirajzolódik az egyértelmű párhuzam a pénzszerzési céllal kialakított egészségügyi rendszer, valamint a mögötte álló gyógyszeripar, illetve a korrupt politikai osztály működése között. Mindkettő megmaradásának feltétele az, hogy elhitesse az emberekkel egyfelől azt, hogy betegek, és nem képesek a maguk erejéből meggyógyulni, másfelől pedig azt, hogy képtelenek magukat ellátni, ezért rá vannak szorulva a különböző magán- és közszolgáltatókra, illetve a politikusokra, akik ezeket a szolgáltatásokat szervezik.

Valahogy olyan ez az egész, mintha az emberek egy ketrecbe zárva ülnének, és kezüket kitartva kunyerálnának ahelyett, hogy megkeresnék zsebükben a zár kulcsát és kisétálnának. Saját példámmal tudom igazolni, az embernek nincs szüksége arra, hogy minden aprósággal orvoshoz futkosson. A magam részéről több mint húsz éve nem jártam orvosnál (a fogorvost kivéve), és kitűnő egészségnek örvendek. Ez pedig azért lehetséges, mert meg vagyok győződve arról, hogy meg tudok gyógyulni a segítségük nélkül.
Így van ez a korrupt politikusokkal is. Meg lehetne tőlük szabadulni, de nem tesszük, mert elhisszük, hogy szükségünk van rájuk. Holott szerintem a közösségek meg tudnák szervezni magukat, és békében, a környezettel harmóniában tudnának élni külső segítség nélkül is. Csak ehhez bátorság kellene, és felelősségvállalás. Ami messze nem olyan kényelmes, mint a markunk tartása, majd – ha rosszul mennek a dolgok – a mutogatás a másik emberre, a politikusra, a szomszédra vagy a kollégára.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés