2011. szeptember 30., 11:302011. szeptember 30., 11:30
Volt, aki azt kifogásolta, hogy megemelkedik az út szintje, és befolyik az esővíz az udvarokra. Másnak az nem tetszett, hogy ha már megkezdik az utca aszfaltozását, miért nem mennek el a végéig. Az is elhangzott, hogy biztosan elfuserálják a munkát, hogy nem lesz eléggé vastag az aszfaltréteg, és hamar fel fog töredezni. Volt, aki meggyőződéssel állította, hogy rossz sorrendben végzik a műveleteket. Előbb ugyanis a kanálisfödeleket kellett volna a koptatóréteg szintjére emelni, és csak azután kellett volna nekilátni az aszfalt terítésének. Más arra esküdött, hogy mit sem ér a burkolat, ha azt nem a korábban letett szegőkövek közé préseli be az úthenger.
Úgy éreztem, igazságtalan a megelőlegezett bizalmatlanság. Néha még azt is bevállaltam, hogy az aszfaltozó cég védelmére keljek, mert hát az aszfalt mégiscsak aszfalt. A modernizáció egyik bizonyítéka. Ha elvonulnak a munkagépek, nem kell már sáros cipővel járnunk. Por sem lesz annyi, talán zaj sem.
Amikor rákerült a burkolat az utcánkra, alig ismertem rá a korábbi háborgókra. Hirtelen mindenkinek tetszeni kezdett a fekete simaság. Görkorcsolyázó gyermekek seregei jelentek meg, sőt egy távolabbi helyen lábteniszpályát is festettek az aszfaltra. Ahogy leszállt az alkonyat, az egykori kritikusok is kimerészkedtek egy-egy kerékpár nyergében élvezni a zajtalan száguldást. Sőt a sötétség leple alatt némelyek még a görkorcsolyát is felpróbálták. A morgolódást csendes megelégedettség váltotta fel.
Pár héttel később jelentek meg a kanálisfödelek felszínre hozásával megbízott munkások. Fájt a lélek, amikor a gépeik belehasítottak a sima burkolatba. Ráadásul nem is sikerült mindenütt már az első próbálkozásra megtalálniuk, amit kerestek. A vágások helyén láthatóvá vált, hogy bizony igencsak vékony a burkolat. A szegélykövezés nélkül leöntött aszfaltréteg peremei mállani kezdtek, a házunkkal átellenben pedig egy gyermekláncfűtő máris utat tört magának a feketeségben.
Lehet, mégis a háborgóknak volt igazuk? Szólnék nekik, de mindenki görkorcsolyázik, rollerezik, biciklizik.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.