Dan Barna sziréndala

Mint ismeretes, Barna még az elmúlt hét végén, Marosvásárhelyen nyilatkozott úgy, hogy túl kell lépni az „etnikai megosztottságon”, azon, hogy minden nemzetiség a sajátjaira szavaz, és úgy vélte, hogy egy civilizált, modern és kiművelt Romániában az etnikai kérdésnek már meghaladottnak kellene lennie. Az USR-t egyenesen pozitív példaként hozta fel, hiszen a pártban vannak románok és magyarok is. Szerinte Románia valójában európai, nyitott állam, ahol az állampolgárság többet jelent, mint egy adott nemzetiséghez való tartozás.

Barna kijelentéseiben fellelhető minden olyan elem, amely azon román politikusokat jellemzi, akik úgy szeretnének toleránsnak és magyarbarátnak tűnni, hogy közben fogalmuk sincs, kik azok a magyarok, és mit is szeretnének valójában.

Tipikus képviselője azoknak, akik számára a multikulturalitás annyit jelent, hogy dísznek beválasztanak egy magyart is valamilyen testületbe, akár a vezetőségbe is, mert olyan jó egzotikusan hangzik a neve, és Nyugaton is jól mutat, hogy az irataiban a magyar szerepel a nemzetiség rovatban. Ezen túlmenően azonban semmilyen gesztust nem tesznek a magyarok irányába – a kommunikáció teljes egészében románul zajlik.

Az USR elnökének nyilatkozata ismét csak azt igazolja, hogy a pártban technokrata szemléletmód uralkodik, amely szerint nincsenek nemzetiségek, magyarok, románok, cigányok vagy németek, csupán „állampolgárok”. Csakhogy az elvont „állampolgár”, mint olyan, nem létezik: emberek léteznek, akiknek sajátos problémáik és sajátos igényeik vannak mindazon túl, amit egy technokrata szellemiségű vezetők által irányított állam az állampolgárok számára biztosítani képes vagy hajlandó. Ezen többlethez tartoznak a nemzetiségi kérdések is.

Persze annyiban igaza van Barnának, hogy számos olyan probléma van, amely nemzetiségtől függetlenül ugyanúgy sújtja az ország összes polgárát, a korrupciótól kezdve a borzasztó infrastruktúrán át a kaotikus és kiszámíthatatlan gazdaságpolitikáig. Ám a magyar közösség számára ott vannak az olyan, partikuláris gondok, mint a magyar nyelven való tanulás kérdése az óvodától a doktori fokozatig, a hivatali anyanyelvhasználat azon településeken és régiókban, ahol a magyarok őshonosak, a magyar nyelvű, állami vagy önkormányzati forrásokból támogatott kulturális intézmények, és – miért ne –, az autonómia valamilyen formája.

Márpedig az USR eddig ezekre nem kínált megnyugtató megoldást – sőt semmilyen megoldást sem kínált. Ez problémás, hiszen a magyar közösség esetében nem elegendő csupán azon jogok biztosítása, amelyeket a román nemzetiségű román állampolgárok számára szavatolnak. Ha ugyanis ezen partikuláris problémákat nem orvosolják, és nem szavatolják az anyanyelv használatát az oktatásban és a közigazgatásban, az a magyar közösség felszámolódásához vezet.

Mindezek fényében megállapítható: a magyarok szavazataiért való kuncsorgás mindenféle hangzatos és divatos jelszavakkal, anélkül, hogy konkrét, a magyarok nemzeti és kulturális identitásának, anyanyelvi oktatásának és hivatalos anyanyelvhasználatának megóvását, illetve biztosítását szavatoló elemeket építenének be a párt programjába, nem több becstelen politikai számításnál, amely hosszú távon tökéletesen illeszkedik a 19. század végén létrejött román állam mindenkori, az ország területén élő nem román nemzeti közösségek eltüntetését, asszimilációját célzó politikájába.

Persze vannak néhányan a magyarságon belül is, akik ezt a technokrata szemléletmódot képviselik, de ők számarányukat tekintve enyhén szólva sem képviselik a magyar közösség egészét. Azokat pedig pláne nem, akik nem tartják elegendőnek, ha a nagyváradi vagy csíkszeredai magyar állampolgár jogai annyiban merülnek ki, hogy ugyanúgy beszélhet románul, mint a caracali román.

Barna és az USR ismét csak arról tett tanúbizonyságot, hogy nem érti a magyarok sajátos igényeit. Így a román pártra leadott szavazat – bármilyen csábító sziréndalt is dúdoljanak a politikusai, és bármilyen jogos is a kevés sikert felmutatni tudó RMDSZ-szel szembeni elégedetlenség – elveszett voks a magyar közösség szempontjából.