Csoda a kaszárnyában, avagy a könyv feltámadása

A kitalált, megmosolyogtató és frappáns módon történő kaszárnyabeli csoda kapcsán eszünkbe juthat a könyv, az írott szó, a kultúra mindenkori lehetséges halála és feltámadása. Mert nyilván sokféleképpen pusztulhat el és születhet újjá a könyv, az írott szó bűvölete. A technika vívmányai, az elektronikus média és kiadványok, a virtualitás, a mozgókép dominanciájának korában sokan siratják a nyomtatott irodalmat, a papírillatú könyvgalaxist, és olyanok is akadnak – könyvkiadók, könyvvásárszervezők vagy csupán „egyszerű” olvasók –, akik korántsem pesszimisták.

Múlt hétvégén zárult sikerrel Csíkszeredában a négynapos Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár, holnap kezdődik a kincses városban az immár hetedízben szervezendő, vasárnapig tartó ünnepi könyvhét, amely hagyományos és alternatív módon is népszerűsíti a könyvet, az irodalmat, abban a reményben, hogy nem halt ki az írott szó szeretete. És ha optimisták vagyunk, akár hihetünk is abban, hogy minden elolvasott könyv által újra és újra megszületik.

A Gutenberg-galaxis végét, a nyomtatott könyv pusztulását már évtizedekkel azelőtt elkezdték megjósolni, mielőtt a képernyők, a rajtuk keresztül érkező, dominánssá vált képiség teret hódított volna. Sokan mondják, hogy az informatika megjelenésével az emberi faj szellemi és technikai evolúciójának fordulójához érkezett, következésképpen az elkövetkezőkben pedig egyre kevesebb szerep jut a nyomtatott könyvnek. Ha úgy tekintjük, a félelem jogos is lehet, hiszen immár közhelynek számít, hogy a képernyők villódzásán felnövő és szocializálódó, úgynevezett Z generáció tagjai jóval kevesebb(könyv)et olvasnak, mint a korábbi nemzedékek – és ezen tulajdonképpen nem is lehet csodálkozni.

Az, hogy miként menthető át és átmenthető-e egyáltalán a jövő számára a könyv szeretete, a betűkből kibontakozó varázsra való igény, sok mindentől függ – többek közt az otthoni környezettől, az iskolarendszer elvárásaitól, a társadalom nyájszellemének hatásától, az egyéni hajlamtól, érdeklődési körtől, és sorolhatnánk.

Azon is el lehet merengeni, hogy a minket körülvevő világban, a rohanó életmód által uralt mindenna­pokban mi minden gátol meg bennünket abban, hogy felfedezzük vagy újra felfedezzük a könyvek igézetét, netán megadjuk magunkat varázsuknak. A Hašek-idézetben szereplő „óberszt úr” pedig rengeteg tényezőnek lehetne a szimbóluma: mindannak, ami megakadályozza az embereket abban, hogy olvassanak. A kérdés csak az, hogy „az ezred” engedelmeskedik-e a parancsnak, vagy pedig „csoda történik”, és egyenesen szembeszegül azzal.