2012. február 15., 10:212012. február 15., 10:21
A tálat hoztál-e, és csak lassan igyad, mert hideg szintagmákat szerencsére nem ismerik, de az viszont mindenki számára egyértelmű, hogy a szerencsétlen románok hiába vágynak egy jófajta pityókás házikenyérre, mert a székely boltokban egyrészt nem értik meg, hogy mire áhítoznak, másrészt nem akarják megérteni, mert megátalkodottak. Nos, ez annyira egyértelmű, hogy bukaresti barátnőm már tizenöt évvel ezelőtt részt vett egy újságíróknak szervezett székelyföldi tanulmányúton, aminek az volt a célja, hogy személyesen tapasztalják meg, tudnak-e kenyeret venni. Vígan tértek haza a Dâmboviţa mellé, ám a többség úgy maradt: a románnak nem adnak kenyeret a székelyek.
Ezzel nekem különösebben nincs is bajom, ám azt nem értem, hogy én miért nem boldogulok a székely boltokban. Vagy direkt ez a stratégia: nekem a „csedoric?” jár, nehogy elbízzam magam? A multiknál már megszoktam, azok humánerőforrás politikája nekem kínai, nekik meg román. Nekik mindegy, hogy én szívesen vagy spórolásból járok hozzájuk, ezért nyugodt lélekkel rám se hederítve, úgy szólnak hozzám, ahogy akarnak. Na de a helyi kis- és nagyobb boltok, mit zaklatnak engem a „csedoriccel”? Lehet, hogy a román hölgyek parapácsabbak, alkalmasabbnak találtattak az eladásra, mint a magyarok, de ha már annyira talpraesettek, tanuljanak meg három mondatot magyarul.
A lét elviselhetetlen könnyűségéről amúgy sem szempillaspirál-vásárlás közben szeretek elmélkedni. Tehát ha a hölgy megtanul köszönni, „mittetszikel” és a polcról három alapterméket magyarul is elrebeg, máris mindenkinek sokkal szebb az élete. Az övé azért, mert nem kell néznie, hogy fintorgok a „csedoricra”, majd ebből esetleg téves következtetéseket von le a népek barátságára vonatkozóan, az enyém meg azért, mert úgy érzem, itt engem megbecsülnek. És ne mondja nekem senki, hogy pikírt vagyok, mert öt boltban jöttek nekem a „csedoriccal”, amire elegem lett, és legyintve kifordultam az ajtón. És az ötből háromnak biztosan tudom, hogy székely magyar tulajdonosa van. Persze, ha majd úgy érzem, nem élhetek szempillaspirál nélkül, akkor visszatérek, addig viszont emészthetem magam, hogy az idelátogató románok végre nem halnak éhen, de a helyi boltosok szép lassan igen.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.