2010. január 26., 09:502010. január 26., 09:50
A futball ereje az eredményekben tükröződik, ám a romániai labdarúgás belső világában mintha erről tudomást sem vennének. Nem úgy, mint Magyarországon: Sandu magyar kollégája, a sokak által jogosan kritizált Kisteleki István nem indul az idei elnökválasztáson, nagyot nőve sokak szemében. Nálunk viszont olyan erők dolgoznak, amelyeket úgysem érthet az egyszerű fizika törvényein felnőtt halandó.
A FRF legutóbbi elnökválasztása óta eltelt időszakban az egyik legtöbbet kritizált sportvezető éppen Mircea Sandu volt. Kebelbarátai, az élvonalbeli klubokat kiskirályokként irányító sportvezetők sorra fordítottak hátat neki, köztük a Temesváron tanyát vert Marian Iancu vagy a legnépszerűbb bukaresti csapaton élősködő Gigi Becali.
A szakítást természetesen a be nem tömött szájak, a szőnyeg alá nem sepert kényes ügyek váltották ki, ám amikor ismét eljött a választás ideje, a Keresztapának becézett Sandu magabiztosan nyert, s húsz év után megerősödve uralkodhat tovább. A Keresztapa kezei messze elérnek, hiszen a tegnapi szavazáson sok erdélyi, partiumi drukker kedvenc csapatának képviselői is minden bizonynyal Sandura szavaztak. Nem ez, vagy a választás eredménye érthetetlen, hiszen Sandu 192-67 arányú győzelme jelen helyzetben nem meglepő.
Az viszont felfoghatatlan, hogy a korrupciós ügyekkel, hatalmi visszaélésekkel sokszorosan megvádolt Sandu egyetlen kihívója az a Constantin Iacov volt, aki öt évvel ezelőtt még Sandu táborába tartozott, azóta pedig csak polgári és bűnvádi pereivel, illetve felfüggesztett szabadságvesztésével kapcsolatosan lehetett hallani róla – jobb nem akadt. Egyértelmű, ami most van, az minden bennfentesnek jó, a kör bezárul, a kígyó saját farkába harap, a császár tízezer évig trónon marad.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.