2011. október 20., 08:192011. október 20., 08:19
Az eltelt bő két évtized magyar focieredményei ismeretében én inkább a magyar férfi vízilabda-válogatottal példálóznék. Annál is inkább, mert a jövő évi s mindenkori parlamenti választásokon fabatkát sem ér a „selejtezőcsoportban” elért, részvételi mandátumot nem biztosító hely. Ott ugyanis a parlamentbe való tovább-, azaz bejutást biztosító eredményt kell elérni. Ez az a feladvány, amelyet az erdélyi magyar politikumnak, akár tetszik, akár nem: meg kell oldania.
Márpedig Potápi Árpád János Nagyszalontán elhangzott megjegyzése igen megszívlelendő. Nem azért, mert a magyar nemzet együvé tartozását alkotmányosan fel is vállaló fideszes, netán magyar kormánypárti politikus szájából hangzott el, hanem azért mert fájdalmasan igaz. S mert a számok is őt igazolják. Bő – vagy talán szűk? – esztendővel a parlamenti választások előtt ugyanis jelét sem látni annak, hogy az immáron kétségbevonhatatlanul többszínűvé vált romániai magyar politikai palettán jogilag is jelen levő három alakulat között legalább moccant volna az érdemi párbeszéd szándéka. Egy-két próbálkozásról tudunk, azokat viszont leseperték a kormányzási érdekek. Ehelyett telik az idő, s a már jó ideje létező és a mi közös dolgaink rendezésére hivatott erdélyi magyar kerekasztal üres, mert a – képletes, de akár tényleges – megterítésére nem mutatkozik akarat. A sajtón keresztüli üzengetések pedig csak mérget hordoznak magukban, s nem egyebet. Isten tudja, hogy ki mit főz a maga konyháján, de egy, a magyar fociválogatottéhoz hasonló bukás esetén ne legyen majd egymásra mutogatás, sárdobálás és üzengetés, mert a bukás mindannyiunké. De mert az igazi nagycsapatoknál csak a siker az elfogadható eredmény, egy biztos: én a magyar férfipólóra és az összefogásra szavazok.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.