Hirdetés

Csak most, csak nekem

JEGYZET – Sajnálom a bedőlt frankhiteleseket, de a hiszékenység ódiuma alól mégsem tudom felmenteni őket.

Molnár Judit

2015. január 27., 20:202015. január 27., 20:20

Legföljebb mentegetem, hisz a már annyiszor emlegetett emberi gyarlóságok kinél így, kinél úgy vagy amúgy jelentkeznek. De hogy mindannyiunk lelki tartozékai, az biztos.

Nem kell erőlködnöm, hogy felidézzem a válság előtti évek iskolai szüneteinek a hangulatát: ülünk a dohányzóban, és végig arról folyik a szó, hogy ki mit újított fel az otthonában és milyen kölcsönökből. Bocsánatos bűnük, hogy elsősorban a fiatal tanerők dicsekedtek egymásnak családjuk szerzeményeivel, nemegyszer hozzátéve, hogy a hűtőszekrény még nem is volt olyan ramaty, de ha a mélyhűtőt kicserélték, akkor egyúttal… Röpködtek a márkanevek, az arcokon fénylett a megelégedettség: lám, a kevéske pénzből mi mindenre futotta mégis.

Ha közgazdász volnék, talán meg tudnám magyarázni ezt a hirtelen és váratlan árfolyamugrást, de így csak ámuldozom és gyanakszom. Na meg örvendezek is, hisz a bumm idején sem voltam már olyan zöldfülű, hogy kibújjak a bőrömből holmi újabbnál újabb kütyük miatt. Milyen igaz az a népi bölcsesség, hogy az idősebb ember legszebb öröme a bölcsessége. Bár az is igaz, hogy nemcsak a könnnyelműen költekező fiatalság, hanem a nagyon agresszív, zsigereinkbe mászó reklámok is hibásak.

Aki pedig erre azt gondolja, hogy utólag könnyű okoskodni, az szippantsa vissza a legyintését, engem ugyanis épp a nagy bedőléshullám után, a napokban nyomuló reklám késztetett morgolódásra. Egyebet sem hallani, csak hogy kit hogyan vert át a bank, erre mi jön felém az egyik internetes hirdetésben?! Derűs, szelíd „biztatás”, hogy ne ijedjek meg az ünnepek után üresen ásítozó pénztárcámtól, csak egy telefon, és máris hozzák a kért összeget.

Merthogy ez csak most, csak nekem szól, egyszeri, megismételhetetlen lehetőség. Nézem, hátha valami régről maradt hirdetés került fel újra a lapra, de nem. És hirtelen nagyon dühös leszek: legszívesebben jól lehordanám az illetőket. Na de kötelezni nem lehet őket, javítsák ki a szövegüket arra, hogy mindenki húzzon egyet a nadrágszíján, és néhány napig próbálja meg nem szórni a nem létező pénzét. Én sem duzzasztom hiába a telefonszámlát, hisz ha csak most, csak nekem, akkor szó nélkül megtartom magamnak ezt az „értékes” infót.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés