Hirdetés

Bukás

Az idei érettségi vizsgán született eredmények csak azok számára rendkívüliek, akik nem ebben az országban élnek, vagy nem a romániai oktatási rendszerben szereztek képesítést.

2011. július 04., 09:022011. július 04., 09:02

Katasztrofálisnak is legfeljebb annak figyelembevételével nevezhetjük minden második diák elbukását, hogy tavaly a sikeresen érettségizők aránya 67,4 százalékos volt, két évvel ezelőtt pedig a maturandusok 79 százaléka érte el a sikeres érettségihez szükséges 6-os átlagot.  Hiszen a realitás az, hogy a végzős gimnazisták jelentős részének felkészültsége nem üti meg az érettségin felállított mércét, csak hát a hazai közoktatás a rendszerváltás óta könnyen megszerezhető előmenetelhez szoktatta a fiatalokat, akik évjáratról évjáratra azt tanulták a rendszertől: nekik „hivatalból” jár az érettségi oklevél. Jól bejáratott mechanizmus alakult ki az iskolázottság érdem és tudás nélküli megszerezhetőségéről, így évtizedeken keresztül diák, szülő, pedagógus, tanfelügyelő és miniszter hallgatólagos beleegyezésével ontották az iskolák a diplomás félanalfabétákat, miközben az oklevél mára teljesen elértéktelenedett. Sok diákot még az érettségiig sem lett volna szabad engedni, csak hát a hazai iskolák eléggé el nem ítélhető módon presztízskérdést csinálnak abból, hogy minél kevesebb osztályismétlőjük legyen.

Aztán az érettségin rendre úgy juthattak átmenő jegyhez, hogy lefizették, megvendégelték, kirándultatták a felvigyázó-vizsgáztató tanárokat. Viszont az elmúlt 21 évben most először fordult elő, hogy sok helyen már mobiltelefonja megcsörrenésekor elvágták a diákot, a korrupció miatt lekapcsolt tanárok esetéből okulva pedig számos pedagógus kétszer is meggondolta, elfogadja-e a „vizsgapénzt” az átmenő jegy fejében. Más kérdés, hogy az oktatási tárca még mindig képtelen mindenütt megteremteni a tisztességes vizsgáztatás feltételeit, ezzel magyarázható, hogy számos megyében, érettségiztetőközpontban kirívóan magas átmenőátlagok születtek a többihez képest. Tény, hogy ebben a többtényezős, korrupcióval, rossz beidegződésekkel átitatott rendszerben nem lehet egyik napról a másikra rendet teremteni, ki kell elemezni a pedagógustársadalom egyenetlen felkészültségének okait, egyúttal a felsőoktatás minőségét is. A jövő nemzedékét azonban arra kell nevelni: az előmenetel feltétele kizárólag a tudás lehet. Ennek híján pedig hozzá kell szokni a bukáshoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés