Beborult. Talán ezért nehéz most optimistának lenni. Tán a rossz idő tehet arról is, hogy a múlt héten Kolozsváron valahogy szerényebb volt a nyüzsgés.
2013. június 11., 09:472013. június 11., 09:47
Pedig zajlott a TIFF, zajlott a könyvhét, a kultúra látszólag megtöltötte a várost. Mégis maradt némi hiányérzet, és nemcsak bennem. Ismerőseimtől is gyakorta hallom, hogy egyre nehezebb. Nem elég a pénz, nem elég az idő, nem elég a lelkesedés. Reménykednek persze, mondván, hogy hajnal előtt a legsűrűbb a sötétség, de kétségtelen, hogy ránk nehezedett a válság, megrontja a mindennapjainkat, és ahogy ez lenni szokott, ennek a kultúra issza meg leginkább a levét. (Most közhelyes mondatok következnek.) A kultúra, amely a jóléti társadalmak sajátja, amely csak akkor él, fejlődik, ha épp minden rendben van. Ami nélkül lehet élni, csak kérdés, hogy érdemes-e. Hogy lehet-e normális életet élni, ha nem próbáljuk meg megérteni a minket körülvevő világot, amely megértéshez a kultúra, a művészet, a tudomány teremt egyedül lehetőséget. És amelynek hiányában egyre nő bennünk a hiányérzet, a félelem, amíg egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy gyűlölünk mindent, amit nem értünk. Hogy ilyen vagy amolyan zászlókat lengetve a másfajta zászlókat lengetők halálát kívánjuk, ők meg a mienket.
És közben észre sem vesszük, hogy milyen mélységesen kihasználnak minket azok, akiknek az az érdekük, hogy minél kevesebbet ismerjünk a világból, hogy csak bennük bízzunk, hogy az ellenfeleiket gyűlöljük. Tán kéne egy Petőfi, aki bekiált a parlamentekbe, és megkérdi a dicsőséges nagyuraktól, hogy vannak. Vagy csak nem kéne bedőlni a folyton változó beszédüknek, hiszen, ha az nem is mindig érthető, mit mondanak, a szándékuk a napnál világosabb. Szóval reménykedjünk a jó időben, hogy a kultúra valóban megtöltse a városunkat, városainkat, hogy magunk megértése, egymás megértése révén szűnjön a félelem. Hogy ne legyen szükség több közhelyre újságok, könyvek lapjain, mert már senkit sem tudnak megtéveszteni a zavaros szónoklatok. Hogy egy-egy fesztivál jókedvű nyüzsgéséből csak úgy foghegyről, kajánul vessük oda a dicsőséges nagyuraknak: „Na? Hogy vagytok?\" De a válasz már senkit se érdekeljen.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!