2013. március 14., 08:472013. március 14., 08:47
Akik ha megérzik, hogy valaki velük szeretne szólni, olyan mondandója van, ami őket (is) érdekli, akkor kitárják a kapukat, nem azért, hogy becsalogassák a másikat, hanem kilépjenek, és elébük menve szeretettel fogadják a hozzájuk közeledőt. A nagyváradi filharmónia példájából kiindulva mondtam mindezt, mivel ők már néhány évaddal korábban küldeni kezdték jelzéseiket a sokszor kulturálatlannak, érdektelennek, elbunkósodottnak nevezett mai fiatalok felé.
Próba szerencse. Hátha hagyják magukat meggyőzni, hogy másfajta zene is létezik, nemcsak az, amire őrjöngve lehet ugrálni: filmzenét kínáltak a fiataloknak, jól ismert, sokszor észrevétlenül is dúdolgatott filmzenét – nagyzenekari kísérettel. És bejött! Helyesebben bejöttek a hangversenyterembe, az egyes zeneszámokat derekasan megtapsolták, majd vastapssal „kérték” a ráadást. És tudok olyanokról, akik ezután „próbáltak meg” komolyabb hangversenyre is elmenni. (Lehet, hogy utánakerestek, és kiderült, hogy például Mozart alig volt náluk idősebb, amikor befejezte földi pályafutását.)
De az idei évadban volt még egy olyan esemény, ami a szó szoros értelmében rogyásig megtöltötte a termet: a Verdi születésének 200. évfordulójára rendezett operagála. Alig lehetett mozdulni a pótszékek soraitól. Tódor Albert igazgató ezért döntött úgy, hogy a jó előre táblás házat ígérő filmzenekoncertet másnap megismételjék. S ezek a „fránya” mai fiatalok a második estén is megtöltötték a termet. Mert megérezték, hogy egyenesen nekik szól az intézmény és Sinya Ozaki japán karmester jó szándéka. Március 21-én, a tavasz hivatalos nyitónapján ugyancsak japán művészek kedveskednek majd a váradiaknak a szintén hagyományossá vált tavaszi fesztivállal.
A fiatalok, igen, a sokat emlegetettek aznap este is biztosan ott lesznek. Bravó, ezt mondom, amit egy-egy jeles zenei teljesítmény után szokás mondani. Bravó, s ha töltekeztek igazi zenei élményekkel, egy nemzedéknyi idő után jogos lesz majd a dohogásotok, hogy bezzeg a mi időnkben!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.