Hirdetés

Beolvasztás kérdése

Romániára is érvényes nemzetközi egyezmények, ezek között az egyetemes emberi jogok chartájának betartását, továbbá a nemrég elfogadott új, oktatási törvény betű szerinti alkalmazását kérik a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem nyíltan magyarellenes szenátusától és vezetésétől a magyar tannyelvű tagozat újraindítását szorgalmazók.

Benkő Levente

2011. szeptember 15., 09:252011. szeptember 15., 09:25

 Felesleges, sziszifuszinak tűnő erőfeszítés ez, hiszen a magyar tagozat újraindulását ellenzők, s kilenc, magyarajkú professzor nyugdíjba kényszerítésével e gáncsoskodást kiegészítők minden kétséget kizáróan betéve ismerik a szóban forgó törvényt s az egyezményeket.

Mert nem pusztán charták és törvények betartásának vagy éppenséggel megszegésének kérdése ez. Hiszen az igazi törvény, az igazi szabály az olyan, hogy azzal szemben nincs mese, s akár tetszik, akár nem, érvényre kell jutnia ama ókori Róma óta ismert alapállás szerint, hogy a törvény szigorú, de törvény. Egy félmondat erejéig azért az is idetartozik, hogy az új oktatási – vagy talán minden – törvényben a jogalkotó éppen elég kiskaput hagyott ahhoz, hogy a majdani alkalmazás során a jogszabályt értelmezni, de akár nyakát szegni lehessen. A marosvásárhelyi egyetemen zajló magyarellenes gáncsoskodás elsősorban olyan emberi tulajdonságok kérdése is, mint például a bölcsesség s az emberi jóérzés. És a képzés tökéletesítéséé, javításáé is, ha abból az alapigazságból indulunk ki, hogy minden ember a saját anyanyelvén tudja képezni a legjobban önmagát.

A marosvásárhelyi ügy egyébiránt tökéletesen tükrözi azt az impotenciát, amely a nemzetiségi jogok maradéktalan érvényre juttatása és zavartalan működése terén mind a nemzetközi fórumok, mind az RMDSZ-t, tehát romániai magyar parlamenti érdekképviseletet s annak az oktatási tárcát felügyelő kormányfő-helyettesét is magában foglaló Boc-kormány tanúsítanak. S ezzel is összevetve a marosvásárhelyi gáncsoskodás fényes bizonyítéka annak a mindenkori román beolvasztási törekvésnek, amellyel a MOGYE az eltelt évtizedekben, tágabb szórásban pedig a teljes romániai magyarság szembesült. Aki pedig az önálló Bolyai-egyetem újraindításáért tüntetett, s a MOGYE magyar tagozatáért tüntet, az a beolvasztás ellen is szavát emeli.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés