2010. július 21., 10:182010. július 21., 10:18
Azóta is többnyire ösztönvezérelten élek, a tudatosság azon a szinten marad, hogy megveszem vagy sem a félérett avokádót, vagy például felveszem-e a telefont. Tehát az attitűddolog legfennebb tudat alatt munkálhatott, és nem tulajdonítottam neki semmilyen jelentőséget. A hozzáállás és a hozzá kapcsolódó szigetes emlékfoszlány évek után azért kúszott elő, mert újabb bizonyítást nyert az akkori kijelentés evidencia volta. Zsófi az ágyon kuporog és teljes átéléssel vitatkoztatja egyik babáját a másikkal, majd hanyagul odaveti: anya, hozd a barna pónit.
Bennem felhorgad az ellenkezés, hiszen évek óta próbálkozom, hogy a háznak úrnője és ne cselédje legyek, de Zsófi hozzáállása teljesen lefegyverez: azért te hozd, mert én kérlek rá. És odaviszem. A rendrakással is ez van, ha mérlegelem a rábeszélésbe fektetett energiát, majd a duzzogó gyermek tessék-lássék hozzáállását, kivert-kutya-éhező-elhagyott-szegény-kisgyerek szemrehányó pillantásait, nos akkor leggyakrabban sutba vetve a rendre nevelés szerintem amúgy is halvaszületett elvét, összeszedem a házban heverő meztelen barbikat, kócos pónikat és a kisasszony karkötőit, papucsait és zsírkrétáit. A másik bizonyíték az attitűd mindent überelő voltára a lovardában jött velem szembe: Góbé egy fél éve került az árkosi miniménesbe, gyönyörű angol–arab keverék, királyi tartással, villódzó izmokkal és egy csődőr félreérthetetlen attitűdjével. Góbé nem tud beilleszkedni, mert uralkodni akar, ha megérzi a közelgő kancát, kitágulnak az orrlyukai, zászlóként felveti a farkát, finoman kapál a mellső lábával és harsányan nyerít. Szélvészként vágtat a többiek felé, s a lovak félve dugják össze a fejüket, készen rá, hogy védekezően hátrarúgjanak. Góbé a lovasával sem törődik, ha vetélytársat vagy meghódításra váró kancát érez a közelben, erejét, férfiasságát fitogtatva ágaskodik, kirúg, nyerít, oldalaz, és parancsot, zablát, kengyelt semmibe véve megy a saját gyönyörű feje és halasztást nem tűrő ösztönei után. Góbé maga a csődőr, a vezérmén, és csakazértsem vesz tudomást arról, hogy már egy fél éve kiherélték.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.