2010. április 22., 10:072010. április 22., 10:07
Most mégis váratlanul érkezett az államfőnek átküldött alkotmánymódosítási kormányjavaslat. Váratlanul, mert az ember akaratlanul is az alkotmánymódosítás korábbi mintájához viszonyít. Felidézi, hogy 2002–2003-ban nyilvános vita előzte meg a NATO- és EU-csatlakozás által szükségessé tett változtatásokat. Ekkor hónapokon keresztül járta az országot az alkotmánymódosító karaván, hogy a nagyobb városok polgárai maguk is javaslatokat tehessenek az alaptörvény átalakítására. Az akkori hatalom minden eszközt megragadott, hogy az átlagpolgárt is bevonja az alaptörvény megalkotásába, ennek ellenére alig sikerült életbe léptetni a módosításokat.
Ezekhez ugyanis népszavazást kellett hirdetni, a tét nélküli mérkőzés pedig egyáltalán nem vonzotta a szavazókat. Csak az urnazárás egynapos eltolásával sikerült elérni, hogy a választók több mint fele szavazott, és életbe léphettek a módosítások. 2003 óta azonban sokat változott a hangulat Romániában. Évről évre nőtt a bizalmatlanság a politikai osztállyal szemben, választásról választásra csökkent a szavazói aktivitás. 2010-ben már megtörténhet, a választókörzetek egyhetes nyitva tartása is kevés lenne ahhoz, hogy összegyűljön az alkotmánymódosítás életbeléptetéséhez szükséges szavazatszám. Így hát könnyen meglehet, Románia egy időre a 2003-as alkotmánya túszává válik.
Nem tudja ugyanis biztosítani az állampolgárok többségének elfogadó vagy elutasító szavazatát. A mozgósítás, az 50 százalék fölötti jelenlét a mai körülmények között csak akkor sikerülhetne, ha a parlamenti, önkormányzati vagy elnökválasztással egy időben tartanák a népszavazást. Ez esetben viszont lőttek annak az igyekezetnek, hogy már a következő parlament egykamarás és 300 tagú legyen.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.