Az RMDSZ lemondott Marosvásárhelyről

Erős a gyanúnk, hogy a Maros-parti várost közel két évtizede szomorító Dorin Florea megkönnyebbülten hátradőlt a karosszékben, és a sokadik újrázás magabiztos reményében kért magának egy kávét. Nagyon úgy fest ugyanis, hogy Marosvásárhely odaveszett végvár marad a magyarság számára közigazgatási szempontból, és ez mindenekelőtt az RMDSZ bűne.

Kezdjük azzal, hogy a vásárhelyi magyarok jelentős része – beleértve a politikai alakulatok vezetőit – már több ciklussal ezelőtt Bölöni Lászlót várta, hogy majd hazajön, és egyfajta megmentőként felszabadítja a várost a 19 éve fungáló polgármester által megszemélyesített gonosztól. Csakhogy a neves labdarúgóedző évekkel ezelőtt és idén is elhárította a felkínált lehetőséget, így kerülhetett a képbe ezúttal is a megyei közgyűjtemény igazgatója. Előrebocsátva, hogy sem Bölöniről, sem Soósról nem tudjuk, milyen lenne polgármesternek, miként lenne képes ellátni a feladatát városgazdaként, abban valószínűleg mindenki biztos, hogy kettejük közül messzemenően az egykori válogatott labdarúgónak lenne esélye megverni Floreát. Rajta kívül sajnos nem is igen tudnánk megnevezni olyan magyar személyiséget, aki ilyen versenyképes lenne a jelenlegi elöljáróval szemben. Akinek nem mellesleg a románság körében is alaposan megkopott a nimbusza eddigi öt mandátuma alatt, a többségi lakosság egy része is belátja ugyanis, hogy Marosvásárhely gazdasági értelemben vegetál, a környező megyeszékhelyek elhúztak mellette, mint a gyorsvonat, Kolozsvár például fényévekkel előtte jár. Nem lehetetlen tehát Florea hazaküldése, lenne esély a városszomorító elöljáró megbuktatására. Csak nem úgy, ahogy az RMDSZ teszi.

Ha visszaemlékszünk, négy évvel ezelőtt belső, három jelölt részvételével rendezett előválasztás nyomán döntötték el a vásárhelyi magyarok, hogy Soóst küldik versenybe a polgármesteri tisztségért. Nem érhette szó a ház elejét, elvégre demokratikus megmérettetésen vívta ki magának az indulás jogát. Ehhez képest most az RMDSZ megyei szervezete egy egyszerű küldöttgyűlésen határozott a polgármesterjelölt személyéről, mintha legalábbis RMDSZ-en kívül más politikai alakulat nem létezne, RMDSZ-eseken kívül pedig más magyarok nem élnének a városban. Ha annyira fontos lenne számukra a marosvásárhelyi városháza visszahódítása, ahogyan azt az alakulat vezetői előadják, akkor bár a látszat kedvéért előzetesen tájékoztatniuk kellett volna szándékukról a kisebbik versenypártokat. Az RMDSZ-ből azonban ezúttal is, sokadjára kibukott a régóta közismert kizárólagossága, arroganciája, miszerint rajta kívül senki nincs az erdélyi magyar politikai porondon, ha pedig az élet bizonyítja, hogy mégis van, az majd idomuljon szépen hozzá. A nagyobbik baj az, hogy a Soós indításával kapcsolatos döntés teljesen előkészítetlenül született a szövetségen belül is, az RMDSZ marosvásárhelyi, illetve megyei szervezetében hosszú ideje dúló konfliktusok ismeretében pedig teljesen nyilvánvaló volt, hogy előzetes egyeztetés, széleskörű konszenzus kialakítása híján borulni fog a bili. Úgy is lett, a döntéssel a vásárhelyi küldöttek többsége nem értett egyet.

Ilyen előzmények közepette óriási baklövés volt egyoldalúan határozni a marosvásárhelyi polgármesterjelölt személyéről, „ágyútöltelékként” bedobva Soóst a jövő évi helyhatósági választásokra. Hiába hajtogatja az RMDSZ, hogy prioritásnak tekinti a 2020-as önkormányzati megmérettetés szempontjából Marosvásárhely visszahódítását, ha a minimális gesztust sem képes megtenni a város magyarságának összefogása, Soós sikere érdekében. Amelyhez négy évvel ezelőtt olyan körülmények között hiányzott 1700 szavazat, hogy a múzeumigazgató volt az összmagyar jelölt. Ha a jövő évi nekiveselkedés is kudarcos lesz, annak már egyedül az RMDSZ lesz a felelőse, és sokba fog még kerülni a szövetségnek.