HIRDETÉS

Páva Adorján

2017. június 20., 23:35

Az ördög és a magyargyűlölők

Micsoda káosz, csillapíthatatlan hataloméhség, eszement erőfitogtatás, a parlamentben és a kormánypalotában eluralkodó politikai idiotizmus kellett ahhoz, hogy az RMDSZ az elmúlt bő másfél évtized legfontosabb bukaresti megvalósításainak kapujába kerüljön!

Minden képzeletet felülmúl, ahogyan a választásokon magabiztosan győztes párt, illetve az általa irányított koalíció fél év alatt – gyakorlatilag senkitől sem zavartatva – kicsinálta önmagát. A bábkormányfő életre kelése nyomán futótűzként lángoltak fel a belső konfliktusok, amelyeknek a kormány is martalékává vált, ez pedig Európában példa nélküli helyzetet idézett elő: a parlamenti többség bizalmatlansági indítvánnyal próbálja meg eltávolítani saját miniszterelnökét.

Itt jön képbe az RMDSZ, amely 30 honatyája révén ismét a mérleg nyelvévé vált: Liviu Dragnea, a PSD elnöke csakis a magyar szövetség képviselőinek szavazataival mehetett volna biztosra. A szociáldemokraták erőemberének olyannyira kényszerképzetévé vált a személyes érdekei által vezérelt leszámolási vágya, hogy hajlandónak mutatkozott az RMDSZ évtizedes kéréseinek teljesítésére egy-két nap leforgása alatt – olyan követelések felkarolására, amelyek hiába természetesek és jogosak számunkra, a Dâmboviţa-parton továbbra is szitokszóként visszhangoznak.

Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy Dragnea végül minden bizonnyal a hazaárulást kiáltó vadnacionalista média- és közszereplők, erdélyi PSD-s honatyák nyomására mondott le kedden arról, hogy eleget tegyen a magyar érdekképviselet által szabott feltételeknek.

Pedig hétfőn még úgy tűnt, az RMDSZ lehet ennek a paradox politikai válsághelyzetnek a legnagyobb nyertese. Kelemen Hunorék azonnal felismerték a ritka lehetőséget, és vaskos kívánságlistát tettek a tárgyalóasztalra: állítólag nemcsak a legsúlyosabb „tételről”, a kisebbségi anyanyelvhasználatot ténylegesen elősegítő, a közigazgatási joszabályt módosító tervezetről volt szó, hanem az oktatási törvény megváltoztatásáról (benne a differenciált érettségivel), a március 15-ei hivatalos ünnepnapról, sőt a 12 éve porosodó, a kulturális autonómiát taglaló kisebbségi törvényről is.

A felsoroltak olyannyira fontosak a romániai magyarság számára, hogy gyakorlatilag mindegy, ki teljesíti – mindegy, ki mit mond, ezekért a jogokért simán le lehetne paktálni a felvilágosultabb többségi körökben (is) ördögnek tartott Dragneáékkal. Az RMDSZ nagyon jól tette, hogy magasra helyezte a mércét, ám legalább ennyire dicséretes, hogy amikor kedden elutasításba ütközött, nem elégedett meg egy kialkudott részsikerrel.

A szövetséget az elmúlt években rengeteg jogos kritika érte a kis lépések politikája, illetve az unos-untalan hangoztatott stabilitáspártisága miatt. Most azonban bebizonyította, hogy képes a sarkára állni: nem elégedett meg a kevéssel, sőt azzal bünteti a magyarfóbiás román politikai elitet, hogy tevékenyen hozzájárul a kormányválság elhúzódásához. Ehhez pedig nem kis merészség kellett, hiszen még ha Sorin Grindeanu kormányfő meg is menekül, parlamenti támogatás hiányában nagyon kevés mozgástere lesz, ha pedig – előbb vagy utóbb – Dragnea eléri célját, borítékolható, hogy bosszúja nem kerüli el az RMDSZ-t sem.

Persze egy biztos: a romániai politika világában felesleges előre gondolkodni. Az is tény, hogy a szövetség most nemcsak kritikusai szemében nőhetett sokat, hanem a hataloméhes PSD ellentábora is hálás lehet neki, ám ebből a közeljövőben nemigen lehet politikai tőkét kovácsolni. Azonban ennél sokkal elkeserítőbb, hogy egy-két nap alatt újfent bebizonyosodott, mennyi magyargyűlölő politikussal, véleményformálóval kell egy országban élnünk. Pártállástól, származástól függetlenül.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Kiss Judit 2017. június 20., kedd

Nagyvad és kisember

Nyugodtan garázdálkodik a székelyföldi portán a medve, háziállatokkal végez, a gazda ki sem mer menni az udvarra, és ha a 112-es sürgősségi számot hívja, azt a választ kapja: sajnálják, nem tudnak segíteni.

Rostás Szabolcs 2017. június 18., vasárnap

Kimaradni a leszámolásból

Bármi legyen is a román szociáldemokraták háza táján kirobbant hatalmi játszma végkimenetele, a napnál is világosabb, hogy ebből a botrányból nem tud jól kijönni a Liviu Dragnea vezette alakulat.

HIRDETÉS
Molnár Judit 2017. június 18., vasárnap

Tanárok terítéken

Amióta 1993-ban először vetődött fel, hogy az áldatlan tanügyi helyzetet talán leginkább a tanév befagyasztásával lehetne a megoldás felé billenteni, menetrendszerűen minden nyárelőn ugyanúgy felvetődik, aztán nagyon hamar vissza is hull a nagy semmibe.

Balogh Levente 2017. június 15., csütörtök

Dragnea önpuccsa

Fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy kiderüljön: Dragnea számításai nem egészen váltak be.

HIRDETÉS
Páva Adorján 2017. június 14., szerda

Marosvásárhelyi parasztháború

A prefektus nem teljhatalmú – hangoztatja Lucian Goga, a kormány Maros megyei képviselője, akinek nem kell fárasztania magát kijelentése ismételgetésével: így is érezzük, látjuk, tudjuk, hogy az ellentettje az igaz.

Kiss Judit 2017. június 13., kedd

Tudni vagy nem tudni – nem ez a kérdés

Relatív, hogy mennyire tanulják meg a gyerekek az élő román nyelvet használni, értelmesen kommunikálni az iskolában.

HIRDETÉS
Rostás Szabolcs 2017. június 12., hétfő

Dragnea és a saját farkába harapó kígyó

Józan ésszel nehezen fogható fel, mi célból igyekszik leváltani saját kormányát egy pártelnök, amelynek alakulata mindössze fél évvel ezelőtt teljesen simán megnyerte a parlamenti választást.

Bálint Eszter 2017. június 11., vasárnap

Legyen újra városháza a primöria!

Bemegyek a primöriára, mert azt mondták, hogy ott a gisénél kell elvenni a formulárt.

Balogh Levente 2017. június 09., péntek

Román ünneplés, magyar esély

Közeledik az 1918-as, a román történeti mitológiában „nagy egyesülésként" emlegetett, valójában egy egyszerű nagygyűlésnél nem sokkal több gyulafehérvári román tömegrendezvény századik évfordulója.

Kiss Judit 2017. június 07., szerda

Nincsenek csodák

Nem csoda, hogy sztrájkkal tiltakoznának a tanügyi szakszervezetek amiatt, hogy a tanerők újfent „örömhírt” kaptak.

HIRDETÉS
Vélemény
Kiss Judit: Nagyvad és kisember

Nyugodtan garázdálkodik a székelyföldi portán a medve, háziállatokkal végez, a gazda ki sem mer ...

Rostás Szabolcs: Kimaradni a leszámolásból

Bármi legyen is a román szociáldemokraták háza táján kirobbant hatalmi játszma végkimenetele, ...

Molnár Judit: Tanárok terítéken

Amióta 1993-ban először vetődött fel, hogy az áldatlan tanügyi helyzetet talán leginkább a tanév ...

HIRDETÉS
HIRDETÉS