Hirdetés

Az igazság jegyében

VEZÉRCIKK – Jelentős események zajlanak mostanában a kommunista rendszer idején vezető pozíciót betöltő személyek felelősségre vonása terén.

Balogh Levente

2014. augusztus 18., 19:532014. augusztus 18., 19:53

A legfelsőbb bíróság immár a második, politikai foglyok tucatjainak haláláért vagy súlyos bántalmazásáért felelős egykori börtönparancsnok ellen emelt vádat, miután a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet az egykori bűnösök felkutatását célzó akciója során leleplezte, majd feljelentést tett ellene emberiesség elleni bűnök miatt.

Persze Ioan Ficior, a peripravai láger egykori parancsnoka csupán csepp a tengerben, akárcsak másik harmincnégy egykori kollégája, akit az említett intézet már leleplezett, vagy leleplezni készül. Mégis bíróság elé állítása legalább részben elégtételt jelenthet, és nem csupán a közvetlenül érintettek – áldozatainak hozzátartozói vagy az általa meghonosított embertelen börtönviszonyok túlélői – számára, hanem mindenkinek, aki valamilyen formában elszenvedője volt a kommunizmus rémuralmának.

És a kedvező folyamatok kapcsán engedtessék meg párhuzamot vonnunk egy másik igazságszolgáltatási ügy és az egykori pribékek elleni eljárások között. Dan Voiculescu médiamogul esetéről van szó, akit néhány napja ítéltek tíz év szabadságvesztésre törvénytelen üzleti ügyei miatt.

Bár ő a rendszerváltás után követte el a terhére rótt bűncselekményeket, ügye mégis az 1989 előtti időszakhoz kapcsolódik, hiszen, mint kiderült, vagyonát a kommunista titkosrendőrség, a Szekuritáté külföldi ügyeletek bonyolítására létrehozott cégének pénzéből alapozta meg kétes körülmények között, és amúgy ő maga is együttműködött a szekuval. Vagyis az igazságszolgáltatás ha lassan is, de elkezdett működni.

Kár, hogy ennyit kellett várni, hiszen az 1989 előtti rendszer számos magas beosztású fenntartója azóta elhunyt, addig viszont boldog nyugdíjasként, jelentős állami apanázst élvezve élhetett. Ráadásul a hiányérzetünket az is növeli, hogy Ficior is, Voiculescu is csupán kishal, a legjobb esetben középkáder volt. Az igazi nagy dobás az lenne, ha ma is élő egykori feletteseiket, a kommunista hierarchia egykori „csúcsragadozóit” is sikerülne végre leleplezni és bíróság elé állítani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés