2011. október 19., 08:132011. október 19., 08:13
Habot felverni, tálat fejre állítani, akkor sem kifolyni, cukrot tojássárgákkal jól kikavarni. Az egészet finoman összeforgatni, sütőpapírra borítani, kínos óvatossággal egy centi vastagra kenni, hogy könnyű legyen majd tekercset készíteni belőle. Előmelegített sütőbe tenni, ötpercenként megkukucskálni, hogy néz ki, megállapítani, hogy vagy megsült, vagy nem, de az biztos, tétovázva visszacsukni a sütőt. Átkozni a percet, mikor kakaós piskótára kezdtünk vágyni: ha a tészta már nyersen is barna, honnan tudjuk, mikor van kész? Például onnan, hogy röpke félóra elteltével a konyhát sűrű füst kezdi belengeni. Pánikszerűen kinyitni a sütőajtót, kivenni egy lapos izét, ami távolról, fél szemünket becsukva, a másikkal hunyorítva akár piskótalapra is emlékeztethet, leszámítva azt a nem elhanyagolható tényt, hogy a tészta kétharmad része fekete és emberélet kioltására alkalmas keménységű lett.
Nagy levegőt venni, nem feladni, újra elkészíteni. A hűtőben maradt két darab tojásból (a harmadik repedt volt, ezért sajnos keményre fagyott, valószínűleg piskótakészítésre alkalmatlanná vált) megint habot verni, kikeverni, összeforgatni, a konyhát és a ruhánkat a dühös kavarás közben összekakaózni. A csuszpájzt sütőpapírra kenni, közben cifrákat káromkodni, nem figyelembe venni, hogy a férj már hasát fogva röhög, hogy miért fenyegetünk ökölvívó módjára egy féltálnyi tojáshabot („Azt hiszed, kifogsz rajtam? Hát nagyon tévedsz!”).
Ezúttal nem elégetni, időben kivenni, konstatálni, hogy a krém háromtojásos piskótára volt méretezve, a miénk meg csak kettőből van, ami egyszerű matematika alapján egyharmaddal kisebb a kelleténél, de ezzel a ténnyel semmit nem törődni. Az egészet rákenni, férjre ráparancsolni, hogy nehogy kimondja, mire emlékezteti a barna, hosszúkás tekercs, két szeletet levágni, tányérra tenni, megkóstolni, kis híján cukorkómába esni, a tészta többi részét felszeletelni, jól záró dobozban a hűtőbe vágni, soha többet rá sem nézni, édesszájú nagyapának jószándékkal elküldeni.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.