2010. szeptember 03., 09:372010. szeptember 03., 09:37
Most meglehetősen olcsó lenne amiatt siránkozni, hogy a rohadék népnyúzó kormány megpróbál még egy bőrt lehúzni az újságírókról, és szándékosan bünteti őket azzal, hogy pénzt húz ki a zsebükből. Nem áll szándékomban ilyesmi, bár tény, hogy azt az elvet vallom, hogy az állam lesz szíves minél kisebb apparátussal működni, és ahelyett, hogy a polgároktól adók és járulékok fejében elvonná a jövedelem jelentős részét, hogy aztán nagylelkű kegyként visszaossza mindenféle szociális támogatások fejében, mintha a sajátjából adna, inkább a lehető legtöbb pénzt hagyja az embereknél, hogy gazdálkodják ki saját maguknak, amit kell, és csak a leginkább rászorulókat segítse a közösből. Másrészt pedig az a helyzet, hogy ennek a kormánynak aztán végképp nem szívesen adok egy fillért sem, hiszen eddig volt alkalma bebizonyítani, hogy annyi köze van az ország hatékony és polgárbarát irányításához, valamint a gazdasági válság elleni ésszerű és eredményes küzdelemhez, mint egyszeri tálib harcosnak az afganisztáni békefenntartáshoz. De mivel törvénytisztelő állampolgár vagyok, és úgy vélem, hogy minden jövedelem után adózni kell – merthogy az adóból befolyt összeget ugye elvileg a közjó érdekében használják fel –, hajlandó vagyok felvállalni a többletterhet. Csakhogy. Nagyon nem mindegy, hogy milyen körülmények között vesznek le még egy összegre. Most hál’ istennek úgy tűnik, rájöttek, hogy ez így nagyon nincs rendben, és úgy módosítanák a jogszabályt, hogy nem a szerzőnek, hanem a munkáltatónak kell befizetnie a többletjárulékot – akárcsak az eddigi bérek esetében. Jó lenne, ha ez valóban megtörténne, ellenkező esetben néhány ezredmagammal valószínűleg úgy döntünk, hogy ez a macera nem éri meg, hogy eleget tegyünk bármilyen sajtóorgánum felkérésének. Jómagam például már az eddig megírt cikkeimért járó honoráriumról is lemondtam, legfeljebb úgy tekintem, hogy Şeitan exmunkaügyi és Vlădescu expénzügyminiszter jön egy-egy üveg borral. Persze sohasem fogom megkapni. De az államkassza sem a honoráriumom utáni járulékokat. És most akkor ki is jár jól?
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.