2010. augusztus 04., 11:152010. augusztus 04., 11:15
Ez fokozottan érzékenyen érintette az erdélyi magyarságot: egy olyan közösséget, amely erejét ritkán tudja megmutatni nemzetközi visszhanggal járó politikai konfrontációk, a mindennapi életünkben mélyreható változásokat hozó lobbitevékenység vagy éppen a tudományokban elért kivételes eredmények révén. Az erdélyi magyar közösség ereje gyakorlatilag egy számadatban rejlik: hány százalékot érünk el a választásokon, és ennek függvényében milyen arányban veszszük ki részünket Románia döcögő szekerének sziszifuszi tologatásából. Jelképes megvalósítások mindig akadnak, de ezek sokakat nem elégítenek ki, főleg akkor, ha a lokálpatriotizmus belső hangját elnyomja a korgó gyomor.
A menni vagy maradni kérdése egyre inkább a lenni vagy nem lenni véglethez közelít, az életerős, jól képzett erdélyi magyar értelmiségi pedig egyre több esetben súlyozni kénytelen: erdélyi, magyar vagy értelmiségi mivoltáról mond le elsőként a boldogulás reményében. Itt van például az az orvostanhallgató, aki majd egy évtizedet tanul itthon, hogy végül kiderüljön: most éppen a közszférát sújtó megszorító intézkedések miatt, szakorvosként sehová sem veszik fel ott, ahol élni szeretne. Ha szakmájában akar maradni, tovább kell állnia. És Angliába vagy Kanadába már nem erdélyiként, nem magyarként, hanem értelmiségiként költözik, és ilyen formában fogja megvalósítani önmagát.
A másik lehetősége itthon maradni és porosodni hagyni az orvosi oklevelet – cigarettaügynököket vagy taxisofőröket mindig keresnek, s legalább a pecsételés után annyival vigasztalódhat, hogy a százalékban ő is benne van. Az előbbi esetet már messze nem lehet agyelszívásnak nevezni: ez egész egyszerűen agyelüldözés. A diplomáját porfogónak használó számkivetett pedig az itthoni vergődésből menekülve egyszer csak abban kezd bízni, hogy a derekát vagy inkább agyát korábban beadó egykori csoporttárs el tud-e intézni legalább egy takarítói állást egy montreali kórházban.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok